Vezető hírek
Konferencia az egészségturizmusról
A felsőoktatás és a piac szereplőivel
Prof. dr. Boncz Imre, az egészségtudományi kar kapcsolati dékánhelyettese (1. kép) köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásban ma már nem elég a tudás átadása, kellenek élő ipari kapcsolatok is, ami a piac és a kormányzat részéről is elvárás. A konferencia is a felvevő piaccal való szakmai kapcsolattartást szolgálja, hiszen azok a helyi, regionális és országos szolgáltatók képviseltetik magukat a rendezvényen, amelyek figyelemmel kísérik a képzés tematikáját, illetve amelyeknél elhelyezkednek végzett hallgatóik. Ezáltal is erősödik a felsőoktatás és a piaci szereplők együttműködése.
Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere azt mondta, hogy a város a turisztika területén is a lehetőségek időszakát éli. A Modern városok program keretében épülő M76-os gyorsforgalmi út az országos közlekedés vérkeringésébe köti be a megyeszékhelyt, ami a gazdaság mellett a turizmus fejlődésére is kihat majd. A rendelkezésre álló szálláshelyek tekintetében pozitív előrelépés, hogy szálloda létesülhet a volt MMIK helyén. Az előkészítés alatt álló projekt állami beruházásban valósulhat meg. A meglévő szálláshelyek már a közeljövőben növekedhetnek, hiszen végéhez közeledik a volt Balaton szálló átalakítása, egy magánbefektetői beruházásban. Az alpolgármester a város leendő turisztikai attrakciói közé sorolta az épülő új uszodát és városi strandot, amelynek első ütemét április elsején adják át. Március 16-án teszik le Mindszentynum alapkövét a felújítás alatt álló Göcseji Múzeum mellett. A szabadidő hasznos eltöltetését szolgálja majd az alsóerdei rekreációs park, és a Gébárti-tó körül megépítendő kerékpár- és gyalogút. Már áll a Boldogasszony-kápolna a Gébárti-tó délre eső parkjában, amit újonnan létesített kerékpárút szegélyez. A regionális szerepkörrel bíró gébárti kézművesek háza bővítése is befejeződött, hozta szóba többek között.
A turisztikai szolgáltatók mellett az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) is képviseltette magát. Németh Ákos éghajlati szakértő, kommunikációs munkatárs érdeklődésünkre elmondta, az időjárás az egészségturizmusra is hatást gyakorol. Mivel befolyásolhatja a terápia hatékonyságát, létezik már gyakorlat arra, hogy egy gyógyhelyen a kúra idejének kijelölésénél figyelembe veszik a várható időjárást, már amennyire ez lehetséges. Az OMSZ készít orvosmeterológiai jelentéseket. Mint mondta, az orvosmeterológia se nem orvostudomány, se nem meterológia, de erősen határterület. A zalaegerszegi rendezvényen is azért vesznek részt, mert jelen vannak az egészségtudománnyal foglalkozók, ami lehetőséget ad arra, hogy a két nagyon eltérő tudomány művelői találkozzanak egymással és kicseréljék tapasztalataikat.
A konferencia fő támogatója a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány volt. Csalló Andrea ügyvezető igazgató (3. kép, balról az első) elmondta, fontos számukra ez a terület, hiszen ügyfeleik között turisztikai szolgáltatók is megtalálhatóak, akik számára mikrohitelt is nyújtanak. Az alapítvány azontúl, hogy Magyarországról egyedüli tagja az Enterprise Europe Network turizmus szektorának, már több határon átnyúló turisztikai projektben is részt vett a zalai vállalkozásokat segítendően.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Kutatók éjszakája: mesterséges intelligencia a mindennapokbanMegújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópontGázolt a vonat Zalaegerszeg és Zalaszentiván közöttSzeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta -
rovatunk hírei
Göcseji tél, a kiszínezhető mesekönyvKötetben a zalaegerszegi vendéglátás múltjaPásztorhagyományok Napja a Gébárti-tónálÚj forgalmi rend a Kosztolányi úton - elindult a közlekedésSzülői összefogással szépül az Ady-iskola kerítéseKultúrházi tollaslabda az ApáczaibanBiztonságosan és balesetmentesenHarminc év alkotásaiból válogatott Németh MiklósDr. Szigethy István 80 évesKonferencia a pálosok múltjáról top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Tóparti festőkurzus GébártonÚj művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikMegvan az egerszegi vár északnyugati bástyájaBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?