Vezető hírek
Kutatási képességeiket erősíthetik
Elmondta, a kormány a 2011-ben létrehozott Új Nemzeti Kiválóság Programból 1,7 milliárd forintot fordított évente egyetemi hallgatók kutatásainak támogatására, melyet 2016-ban 2,2 milliárdra, 2017-ben 4 milliárdra növelt. 2018-ban ez az összeg már 27 milliárd forint lesz. Az európai uniós EFOP-pályázatokon keresztül további 130 milliárd forintnyi támogatás áll az egyetemek kutatás-fejlesztési projektjeire. Elvárás, hogy a felsőoktatási intézmények képesek legyenek kutatási szolgáltatást nyújtani a környezetükben működő vállalatoknak.
4,4 milliárd a helyi felsőoktatás támogatására
Lambertné Katona Mónika, a BGE gazdálkodási karának dékánja kiemelte, hogy az EFOP kiíráson öt projektre összesen 1,77 milliárd forint támogatást nyertek el. Ebből többek között fejlesztik kutatási tevékenységeiket és a duális képzést. A kar infrastruktúráját is bővítik, mivel Innovációs és Tudásközpontot alakítanak ki, ahol nemzetközi üzleti környezetet szimuláló oktatási és szolgáltatási tereket létesítenek.
A járműipari tesztpályához kapcsolódóan a Budapesti Műszaki Egyetem konzorciumi vezetésével a Pannon Egyetem zalaegerszegi mechatronikai képzési központja valamint a győri Széchenyi István Egyetem valósít meg közös kutatás-fejlesztési projektet. A BME részéről dr. Tihanyi Viktor szakmai vezető elmondta, az EFOP kiíráson 1,5 milliárd forintnyi támogatást nyertek a jövőben meghatározó járműtechnológiák, így az autonóm és az elektromos járműrendszerek alapkutatására, a tesztpályához kapcsolódó tesztek (szimulációs, labor, közúti tesztek) kidolgozására, az úgynevezett know-how (tudás-ismeret) felépítésére. Mindhárom egyetem eddigi kutatás-fejlesztési tevékenységeinek erősítésével vesz részt a projektben.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere méltatta, hogy soha ekkora összeghez nem jutottak a helyi felsőoktatási intézmények, hiszen az elnyert 3,8 milliárd forintos támogatásból 3,1 milliárd forintot közvetlenül azok használhatnak fel. Beszélt arról is, hogy a város a TOP-program keretéből 600 millió forintot fordít a duális képzőközpont kialakítására a kampusz mellett, mely összeggel már összesen 4,4 milliárd forint jut a helyi felsőoktatás fejlesztésére. A duális képzőközpontban szakképző és felsőoktatási intézmények folytatnak oktatási, képzési programokat, melybe a helyi vállalkozásokat is bevonják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház között