Vezető hírek
Negyven éves a Népköz
Kollégák sokasága töltötte meg az iskola aulájában berendezett nézőteret. Meghatott összepillantások, ölelések, „régen láttalak”-ok. S ezen rövid, de mélyreható tekintetekben, félszavakban, minden benne volt, ami a fejekben és szívekben kavarogott, és nehéz lenne megfogalmazni.
Jubileumi ünnepség az Eötvös-iskolában
Múltidéző műsorral is készültek
1978-2018 között népes pedagógus gárda és még sokkal népesebb diáksereg számára szólt ezen falak között a csengő. Több tanuló szülőként, pedagógusként tért vissza sok év után újra ebbe az iskolába. Így például az est háziasszonya, Tompos-Horváth Ildikó tanítónő is, aki rövid személyes visszatekintést is tett a konferálás előtt. Elmondta, 40 éves kor után az ember életében eljön a tapasztalatok hasznosításának kora, még inkább így van ez egy iskola életében. Visszatekintve bár rémlik, nem a tárgyi feltételek jönnek elő az emlékekből, hanem a tanári kar személyiségei.
Sokan gyűltek össze az évfordulóra
Az ünnepi műsor több blokkból tevődött össze. Így a nyitány korszak úttörő életét, az orosz órákat is felvillantva. Majd a névadóról, Eötvös Józsefről is megemlékeztek, akinek nevét 1990-től viseli az 1982-től külön alsó tagozatos szárnnyal kibővült oktatási intézmény. Végül az iskolában folyó kulturális és hagyományőrző tevékenységből szemezgetve álltak színpadra a tanulók, illetve ajándékként néhány öreg diák.
Hanzséros Alajos igazgató mondott beszédet
Ünnepi köszöntőt mondott Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ vezetője, valamint Hanzséros Alajos, aki sok-sok éve áll az intézmény, illetve az 2003. évi összevonások miatt a Kertvárosi székhelyiskolává bővült intézmény élén. Az igazgató többek között kiemelte az iskolai munkát minősítő versenyeredményeket, matematika, környezetismeret, informatika terén, illetve a fiú kosárlabda csapatot, melyből több NBI-es sportoló nevelődött. A számos rendezvény közül pedig a híres hagyományokkal bíró Eötvös műsorról, valamint az iskolai hagyományőrző és ének-zenei nevelésről szólt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak