Vezető hírek
A Z generáció a digitális térben olvas
Könyvtári szakmai nap a médiafogyasztásról
A zalaegerszegi bibliotékában megtartott összejövetelen az újgenerációs PR- és marketing ötletekről, a közösségi média-használatáról, valamint a Z generáció médiafogyasztásáról, olvasási szokásairól értekeztek a szakemberek. De az online tér lélekre gyakorolt hatása is szóba került. A hét előadás során a könyvtárosok, médiakutatók, marketingesek, valamint a pszichológus többek között arra keresték a választ, hogy a jelenlegi digitális korban vajon hol vannak az olvasók, és a szakma mit tehet az olvasásnépszerűsítés érdekében?
Guld Ádám, Tóth Renáta és Glózer Rita
A találkozó nyitányaként Tóth Renáta, a DFMK igazgatója elmondta: rendezvényeikkel próbálnak mindent korosztályt elérni, ám a megváltozott technikai és közösségi környezet komoly kihívások elé állítja a szakembereket. A könyvtárak szerepe és feladata jelentősen megváltozott az elmúlt években; már nem csak a csendes olvasás és kölcsönzés színhelyei. Kreatív alkotóműhelyek, mesterséges intelligencia (A.I.), távoli elérés, élmények, közösségépítés; mind-mind olyan fogalmak, melyek mentén manapság a könyvtárosok dolgoznak.
Szóval a hiedelmekkel ellentétben a könyvtárosok nem könyvolvasással töltik a munkaidejüket. Erre a sztereotípiára egy humoros TikTok-videóval reagált is a Deák-könyvtár marketinges csapata (köztük Burkusné Riba Liliána és Horváth Lili, akik előadást is tartottak a nap folyamán).
Bali Zoltán alpolgármester megnyitóját követően a szakmai nap első előadója, dr. Guld Ádám médiakutató a Z generáció (1995-2010 között születettek) médiahasználatáról, közösségi média-fogyasztásáról beszélt előadásában. A 1995 után született Z generáció az első valódi digitális generáció. Ők már nem emlékeznek az Internet előtti világra. Számukra minden információ gyorsan elérhető és mindenki megszólítható, mindez jelentős hatással van az egyes korosztályok egymáshoz való viszonyára, és a társadalmi kapcsolatokra is. Ami a digitális eszközök használatát illeti, jelenleg egy fordított szocializáció zajlik. Nem az idősektől áramlik a tudás a fiatalabbak felé, mert a tudástöbblet az utóbbi csoportnál van. Ez megbillenti a hierarchikus rendszereket; a fiatal lesz a tanító, amit az idősek nehezen fogadnak. Ráadásul a horizontális viszonyok jellemzők rájuk, mert a digitális térben bárkit bármikor megszólíthatnak. Nem szeretik ha „felülről” „lefelé” szólnak hozzájuk, ilyenkor „ghostingolnak”, vagyis eltűnnek, kilépnek az interakcióból.
Szakmai nap az olvasás népszerűsítéséről és a hatékony marketingről
A Z tagjai emellett képekben szeretnek kommunikálni; mozgó képekben, videós tartalmakban és állóképekben. Látszólag pedig nem igazán olvasnak, legalábbis hagyományos könyveket. Az általuk írt szövegek töredékesek, szerkezetlenek, nincs eleje, vége, és logikai íve. Éppen ezért egy komolyabb, összetettebb „hagyományos” szöveg elolvasása (megírása) és megértése nehézkes számukra, és ez még az egyetemi hallgatók esetében is igaz. Mindent azonnal szeretnének, hiszen bármilyen igényüket egy kattintással ki tudják elégíteni. Ezt próbálják az offline világba is transzformálni. Ezenkívül állandóan azonnali megerősítésre, pozitív visszajelzésre várnak, mert ezt szokták meg a közösségi médiában, a „lájkok” világában. Egyetemi hallgatókat még soha nem kellett ennyit dicsérni – tette hozzá az előadó.
Hogy milyen tartalmakat fogyaszt a Z generáció? Magas ingerküszöbű, és egyszerűen fogyasztható tartalmakat. Lehet film, rövid videó, zene. Minden, aminek a befogadása nem hosszú és nehézkes. A kutatások szerint három másodperc van arra, hogy megragadjuk a figyelmüket. Ha ez nem történik meg, elvesztettük őket, és tovabbmennek. Ha sikerül, akkor körülbelül 2,5-3 percünk van arra, hogy elmondjunk nekik valami fontosat. Ahhoz, hogy a média megfeleljen a „figyelemgazdaság” kihívásainak, egyre több, gyorsabb és rövidebb tartalmat (videót) kell kínálniuk, ami örömérzetet vált ki. Egy nap 6-7 órát töltenek el okostelefon használattal, ami hétvégén 10-12 óra is lehet. Gyakorlatilag mindenre ezt használják; tanulás, szórakozás, kapcsolattartás. Az érettebbek újságot is online fogyasztanak, jellemzően csak rövid híreket.
Guld Ádám szerint azonban a Z generáció sem egységes, legalább nyolc alcsoportja van. Köztük megtalálhatók azok, akik még olvasnak, írnak. Persze az ő tevékenyégük is már a digitális térhez kötődik.
Dr. Glózer Rita, tanszékvezető egyetemi docens (PTE) a tartalomgyártó Instaköltők és Booktuberek olvasás- és írásnépszerűsítő szerepéről beszélt. Jelezve: a fiatal olvasók nem tűntek el teljesen, csak a digitális térbe költöztek, és különféle social media csoportokban aktívak; népszerűsítve könyveket, szerzőket, vagy saját írásaikat. Az általuk használt oldalak, alkalmazások a könyvtárosok munkáját is segíthetik (például moly.hu oldal).
Ma már a könyvtáraknak is muszáj tartalomgyártókká válniuk; rövid képes, videós tartalmakkal népszerűsítve szolgáltatásaikat és az olvasást. Mindezt segíti a mesterséges intelligencia is. Lélek Viktor Dániel közösségi média előadó például arról beszélt, hogy az A.I-t hogyan lehet marketing célokra „tanítani” és hatékonyan használni. A napot Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta előadása zárta, aki az online tér lelki hatásairól és az online közösségi (olvasó)csoportokról osztotta meg tapasztalatait.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között