Vezető hírek
Könyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért
A Deák-könyvtárban folytatódott az országjáró körút
A pályázatra jelentkező könyvtárakat egy országjárás keretében látogatja végig az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK), a minisztériummal karöltve. Május 9-én Zalaegerszegre is ellátogatott egy delegáció. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett találkozón részt vett Bali Zoltán alpolgármester is. A vendégeket Tóth Renáta könyvtárigazgató köszöntötte. Többek között elmondta: a projekt az intézmények legutóbbi fejlesztéseit is méri, így a Deák-könyvtár többek között a közelmúltban életre hívott MakerSpace műhellyel, a zöld könyvtári szolgáltatással és az ehhez szervesen kapcsolódó fűszerkerttel indul a megmérettetésen.
Ajándékok a könyvtárnak
Az eseményen elhangzott, hogy a pályázat kiemelten fókuszál a könyvtárak közösségi szerepére, illetve az aktív könyvtárhasználók számának növekedésére, és minden esetben az intézmények saját múltbéli teljesítményéhez viszonyítva méri a fejlődésüket.
Bali Zoltán alpolgármester úgy fogalmazott: a zalaegerszegi könyvtárak az elmúlt időszakban igazi közösségi helyekké, tudásközpontokká váltak. Alkalmas terek ahhoz, hogy tudásbázist hozzunk létre és gondolatokat cseréljünk egymással. Jelezte: a Versenyképes Járások Projekt keretében mintegy 100 millió forintos ráfordítással hamarosan megújul a Deák-könyvtár fűtési rendszere, továbbá a bejárat és a gyermekkönyvtár padozata.
Rózsa Dávid
A könyvpiac és a könyvtári beiratkozások felívelő trendet mutatnak
Az OSZK részéről Rózsa Dávid főigazgató elmondta: 370 könyvtár pályázott a Könyvtári Kihívás programra, mely május 31-én zárul. Zalában 14 település könyvtára indult el a megmérettetésen, ezek közül most négy helyszínt keresnek fel (a zalaegerszegin kívül a lenti, lovászi, murakeresztúri könyvtárat).
Az olvasás jelenével kapcsolatban kiemelte: az országos, sőt a nemzetközi adatok is azt mutatják, hogy a borúlátó hangulat ellenére nincs szó a könyvkultúra visszaszorulásáról. A könyvpiac felívelő trendet mutat és a könyvtárhasználatra is ez jellemző. A 2024-es hazai statisztikai adatokból az látszik, hogy az aktív könyvtárhasználók száma meghaladta az 1,6 millió főt, ami magasabb, mint a 2019-ben (vagyis a Covid előtt) mért szám. Örömteli, hogy a 14 éven aluliak beiratkozási kedve is megnőtt, hiszen itt is emelkedő tendencia látszik.
Bali Zoltán, Tóth Renáta és Rózsa Dávid
A rendezvény során a Deák-könyvtár értékes könyveket kapott ajándékba az OSZK-tól; többek között corvina-másolatot és Petőfi Sándor összes művének kritikai kiadását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Közös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone Alapítvány -
rovatunk hírei
SZÍNES VILÁGOM... - Némethné Pecsics Katalin festő kiállításaKárpát-medencei népviselet kiállításA XV. Zalaszentgróti Villa Negra Szimpózium záró kiállításaNemzeti Összetartozás Napja tárlókiállítás. A magyar feltalálók napja - tablókiállítás.Múzeumok éjszakája a Fáma Házánál. Avar kiállításGyörök Nyári Tárlat – Haris László fotóművész kiállításaGyöröki Nyári Tárlat - Magyar József festőművész kiállításaGyöröki Nyári Tárlat - Végh András festőművész kiállítása top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenOlaszországba is készül a Canterina kamarakórus