Vezető hírek
Megjelent Mikó-Baráth György első novelláskötete
A hetedik: fikciós novellák a honfoglalásról
A szerző évek óta próbálgatja írói képességeit és az idén több áttörést is elért. Többek között egy alternatív honfoglalás témakörben készült írással. Általánosságban igaz, hogy a könyvben szereplő művek, valamilyen pályázatra készült munkák. De lapunk kérdésére válaszolva a szerző elmondta, egyébként is ezek a témakörök, azaz a történelem és a társadalmi problémák érdeklik. Az előbbit nyilván segíti, hogy történelem-magyar szakos tanárként végzett.
A kötetbemutatón köszöntőt mondott a könyv egyik fő támogatója Balaicz Zoltán polgármester. Hangsúlyozta, hogy a történelem, a nemzeti identitás és a saját múlt kapaszkodók, az egyén, a város, a nemzet jövője pedig a múlt ismeretén alapszik. Hozzátette, minden fiatal magyar író egy csillag a magyar kultúra egén, a helyi, zalai kötődés pedig külön öröm és büszkeség.
A beszélgető társak Mészáros Alíz slammer (modern költő) és Farkas Ignác Jászai Mari-díjas színművész voltak, akikkel azonos érdeklődés, szakami vagy baráti szál köti össze a szerzőt.
A könyv egyik érdekessége, hogy minden novella előtt egy előzmény, azaz hogyan született a mű, illetve „utózmány” olvasható. Elhangzott, az írásoknak jellegzetes, Örkény stílusához hasonló humora van, mely nem nevetett, inkább mosolyra és elgondolkodtatásra késztet. Farkas Ignácot annyira megragadták ezen írások, hogy vállalta, a tanév végére a nagykanizsai tanítványaival színre viszi az egyiket. A saját stíluskeresésbe belefér a történelmi vonulat mellett a mesei jelleg vagy ennél komolyabb műfaj és az egyéni nézőpont, akár a görbetükör a tartalomgyártók korában. Szintén kiemelhető, hogy egy helyi, salomvári hírességnek, Babos Pálnak is emléket állít az író. Megjegyezte ebben is, mint más történelmi műveiben a sok kutatás miatt több a valós adat, mint a fikció, mellyel időnként ki kell egészíteni a hiányzó tényeket.
Miközben végigjárták a novellákat a beszélgetés során, fény derült a fiatal író életútjának fontosabb állomásaira is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen