Vezető hírek
Öt elektromos autót kapott a kórház
Balaicz Zoltán, dr. Gasztonyi Beáta és Vigh László
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, bár Zalaegerszeg nem fenntartója a megyei kórháznak, de egy magára adó városnak nem lehet mindegy, hogy az milyen szakmai színvonalon működik. Ezért az önkormányzat minden tőle telhető segítséget igyekszik megadni ahhoz, hogy megfelelő számú és felkészültségű orvos álljon rendelkezésre a kórházban. Amikor a traumatológián, jó egy évvel ezelőtt átmeneti probléma adódott, megoldására kétkulcsos modellt dolgoztak ki. Ennek jegyében 20 millió forint ráfordítással az önkormányzat felújított öt szolgálati lakást, míg az Innovációs és Technológiai Minisztérium 68 millió forintos támogatásából öt elektromos járművet szerzett be. Így tudják lakással és autóval segíteni azokat a szakorvosokat, akik vállalták, hogy Zalaegerszegre költözve a megyei kórházban fognak dolgozni.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy a traumatológián kialakult helyzet megoldásában is a békére törekedtek, így sikerült úrrá lenni a nehézségeken az ITM-nek és az EMMI-nek (Emberi Erőforrások Minisztériuma) is köszönhetően. Kitért arra, hogy az elektromos gépjárművek nulla károsanyag-kibocsátásúak. Mint mondta, dolgoznak azon is, hogy fenntarthatóbb és környezetkímélőbb legyen a közlekedés a városban. Ezt szolgálja az is, hogy a közösségi tömegközlekedésbe hamarosan elektromos buszokat állítanak be.
Dr. med. habil Gasztonyi Beáta Ph.D főigazgató azt mondta, a kórház fejlesztésének egyik legfontosabb pontja, hogy az intézmény vonzó legyen az út- és helykereső orvosok számára. A város vezetésével éppen ezért arra törekednek, hogy minél több, szakmailag jól képzett és ambiciózus orvost tudjanak megnyerni a végleges letelepedéshez. Kiemelte, a város és az ITM minden szándékuk valóra válását segítette. A minisztériumtól nemrég korszerű szívsebészeti eszközöket kaptak, most pedig elektromos autókat. Mint fogalmazott, fontos a szakmai kiteljesedés a kórházban dolgozó szakorvosok számára, de ugyanígy a lakhatási és a közlekedési lehetőségek rendelkezésre állása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Itt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenIndul az Ünnepi Könyvhét, a zalaegerszegi könyvtár is csatlakozottÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárbanKeszthelyi sorok és újdonságok a friss Pannon TükörbenAmikor a legfőbb cél a férjhezmenés voltKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséértÍró-olvasó találkozó dr. László Boglárkával Bemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsRajtkő a Pannon Tükör idei első számábanNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozó top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között