2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Köszönet a városért végzett munkáért
közélet

Köszönet a városért végzett munkáért

Zalalövő várossá avatásának 23. évfordulóját ünnepelte július első hétvégéjén. A kétnapos rendezvénysorozat hagyományosan az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Salla Művelődési Központ és Könyvtárban, amelyen elismeréseket adtak át az arra érdemeseknek.
Semmelweis-nap és jubileum
közélet

Semmelweis-nap és jubileum

A Semmelweis-nappal együtt ünnepelte fennállásának 175. évfordulóját a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház. A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya konferenciatermében tartott rendezvényen elismeréseket, valamint adjunktusi és főorvosi kinevezéseket adtak át. A legmagasabb kitüntetést, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházért Emlékplakettet dr. Gárdos László, a gyermekosztály vezető főorvosa vehette át.
Kerékpárúton Lentitől egészen Rédicsig
zöld

Kerékpárúton Lentitől egészen Rédicsig

Átadták a közel 4,4 kilométeres újjáépített kétirányú kerékpárutat, amely Lenti, Gyár utcától, Külsősárd külterületét érintve, Rédics belterületéig, a 75. és a 86. számú főutak körforgalmi csomópontjához vezet. A bruttó 395 millió forintba kerülő beruházásnak köszönhetően végig minőségi kerékpárúton lehet közlekedni a város és a község között.
Zalaegerszegre látogatott a MAMUTT
kultúra

Zalaegerszegre látogatott a MAMUTT

Zalaegerszegen tartotta éves ülését a MAMUTT, azaz a hazai történészeket és muzeológusokat tömörítő Magyar Múzeumi Történész Társulat.
Földi kémiai szúnyoggyérítés lesz július 3-án
közélet

Földi kémiai szúnyoggyérítés lesz július 3-án

Az országos központi szúnyoggyérítés keretén belül a földi kémiai védekezésre 2023. július 3-án, hétfőn a napnyugta utáni időszakban kerül sor Zalaegerszegen - adta hírül Balaicz Zoltán polgármester. Rossz időjárás esetén július 4-5-ét jelölték ki tartaléknapnak.
Népzenétől a világzenén át
hanghatás

Népzenétől a világzenén át

Neves művészek előadásában idén is sokféle zenei műfajt vonultat fel a Fatemplom Fesztivál, amit július 14-e és 16-a között rendeznek meg az őrségi Magyarföldön. A péntektől vasárnapig tartó esemény beharangozó sajtótájékoztatóját, a helyszínhez illően, most is a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum fatemplomában tartották.
Kitűnő vízminőség, páratlan környezet
zsibongó

Kitűnő vízminőség, páratlan környezet

Kustánszegi Tóstrand elnevezéssel szabadstrand nyílt Kustánszegen. A göcseji „szegek” és erdők által ölelt tóban először lehet fürdeni hivatalosan, egészen augusztus végéig, de csak a bójákkal kijelölt helyen, ismertették a sajtótájékoztatón.
Elismerések a Semmelweis-nap alkalmából
közélet

Elismerések a Semmelweis-nap alkalmából

A zalaegerszegi egészségügyi alapellátásban dolgozó két orvos, két asszisztens és egy védőnő vehetett át Balaicz Zoltán polgármestertől elismerést a Semmelweis-nap alkalmából a városházán.
A cigánykerékben kapta első zalaegerszegi szerepét
interjú

A cigánykerékben kapta első zalaegerszegi szerepét

A Hevesi Sándor Színház berkein belül az utóbbi években jelentős fiatalítást történ. Pályakezdő színművészek próbálgatják itt a szárnyaikat, egyre több lehetőséget kapva és egyre nagyobb sikert aratva.
Megszüntették a botlásveszélyt
köztér

Megszüntették a botlásveszélyt

A Gasparich Márk és a Puskás Tivadar utcákban az elmúlt két évben összesen 486 méter hosszúságú járda újult meg a pályaszerkezet teljes cseréjével együtt. Legutóbb egy 48 méteres szakasz a Gasparich Márk utca 13. számú társasház északi oldalán.
Újranyomtatták az 1473-as Budai Krónikát
egyszervolt

Újranyomtatták az 1473-as Budai Krónikát

Megjelent az első Magyarországon nyomtatott könyv hasonmás kiadása, mely ezentúl az ország összes megyei könyvtárában elérhető lesz. A bibliotékák közül elsőként a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vehette át a Budai Krónika (Chronica Hungarorum) facsimiléjét és annak kísérőkötetét.
Római kori hangulat Bagodban
közélet

Római kori hangulat Bagodban

A császár parancsára jelentős haderőket vontak össze Bagodban június 24-én. A jelenleg Savaria-ban (ma: Szombathely) állomásozó Legio XV Apollinaris, és a Brigetio-ban (ma: Szőny) tartózkodó Legio I Adiutrix katonái tábort épített a faluban, felkészülve arra, hogy bármi áron megvédjék Zala-völgye békés népét...
Nem lesz nyári szünet a Zalai Táncegyüttesnél
népies

Nem lesz nyári szünet a Zalai Táncegyüttesnél

Velük kezdődött az Egerszeg Fesztivál és velük zárul a Kvártélyház évad, meg egyébként is tele a naptár programmal a Zalai Táncegyüttesnél.
Zalakaros sikeres pályán
köztér

Zalakaros sikeres pályán

Zalakaros bővelkedik turisztikai elismerésekben, évek óta a legjobbak között szerepel. Ezt leginkább fürdőjének köszönheti, ahol idén is számos attrakcióval várják a pihenni, fürdőzni vágyókat. A zalai kisvárosban a gyógyhelyi központ fejlesztése is tovább haladhat, amely így tovább növeli turisztikai vonzerejét.
Divat és várostörténet a Múzeumok éjszakáján
kultúra

Divat és várostörténet a Múzeumok éjszakáján

TRendben vagyunk – e jelszóval hirdették meg országszerte az idei Múzeumok éjszakáját, melyre június 24-én került sor. A rendezvénysorozathoz a város több intézménye is csatlakozott. A Göcseji Múzeumon kívül családi programokkal, kiállításokkal, előadásokkal és rendhagyó tárlatvezetésekkel készült a Mindszentyneum, a Göcseji Falumúzeum, a Zalaegerszegi Törvényszék és a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár is.
Göcseji tél, Festeticsek, kocsifecskendő
népies

Göcseji tél, Festeticsek, kocsifecskendő

Új kiadványokkal készül a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület, sőt egy különleges régi eszköz is a birtokukba jutott a közelmúltban. Az egyesület friss híreivel Papp Tamás elnök kereste meg a szerkesztőségünket.
Versek nyomorúságos környezetből
kultúra

Versek nyomorúságos környezetből

A közelmúltban jelent meg a Pannon Tükör idei második lapszáma, mellyel együtt Juhász Tibor költő (a folyóirat szépirodalmi rovatának vezetője) legújabb kötetét is bemutatták a közönségnek.
Dombérozó hetedszer, aratónapok harmincnegyedszer
népies

Dombérozó hetedszer, aratónapok harmincnegyedszer

Népzene, néptánc, népi építészet, képzőművészet, koncert, gasztronómia – ez a VII. Göcseji Dombérozó programkínálata, amely július 7-e és 16-a között várja az érdeklődőket a zalai tájegység 33 településének nyitott portáin. A rendezvénysorozatról a Göcseji Falumúzeumban tartottak sajtótájékoztatót.
Kerti parti, avarégetés – csak körültekintéssel
közélet

Kerti parti, avarégetés – csak körültekintéssel

Megérkezett végre a nyár, a jó idő a szabadba csábítja az embereket, természetes, hogy egyre gyakrabban kerül elő a bogrács, a grill. Ami az egyik embernek öröm, a másiknak bosszúság lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondani egy kerti partiról, ám a szabadtéri tűzgyújtást, továbbá az avar és kerti hulladék ártalmatlanítását rendelet szabályozza Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közigazgatási területén.
Programkavalkád Szent Iván-éj alkalmából
kultúra

Programkavalkád Szent Iván-éj alkalmából

Szinte a város összes kulturális intézménye, és több civil szervezet is készül június 24-ére, hogy változatos programokkal ünnepeljék az idei Szent Iván naphoz kötődő éjszakát, vagyis, amikor a leghosszabb a nappal az évben.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK