2024.04.17., szerda - RudolfZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Az abszurd novelláktól Ecsedi Erzsébetig
kortárs

Az abszurd novelláktól Ecsedi Erzsébetig

Volt újságíró, színikritikus, kereskedelmi televíziók kommunikációs tanácsadója és vezetője. Jelenleg a főpolgármesteri hivatalnál tölti be az utóbbi pozíciót. Emellett író, novellista és a 21. Század Kiadó társtulajdonosa. Annak meg örül, hogy az újságírói pályafutást maga mögött hagyta. Eddig két felnőtteknek szóló „mesekönyve” jelent meg, Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek címmel, a harmadik kötet éppen íródik. Mostanában a Hevesi Sándor Színház egyik színészéhez, Ecsedi Erzsébethez is különös szálak fűzik. Rényi Ádám író, kommunikációs- és médiaszakember a közelmúltban a József Attila Városi Tagkönyvtár vendége volt.
Történetéhez méltó módon
köztér

Történetéhez méltó módon

A Kovács Károly Városépítő Programban egy újabb útépítési beruházás fejeződött be Zalaegerszegen. Megújult a József Attila utca, az egykori IV. Károly utca, amely két ikonikus épület miatt az egyik legjellegzetesebb területe mai napig a városnak.
Szentmihályi-díj a skanzen munkatársának
kultúra

Szentmihályi-díj a skanzen munkatársának

Az első állandó kiállítás megnyitásához (1950. július 2.) kötődik a Göcseji Múzeum Napja, melynek alkalmából egy évvel ezelőtt „házon belüli” díjat alapított az intézmény. Az elismerést Szentmihályi Imréről, a múzeum néhai igazgatójáról nevezték el.
Víztorony épül a Páterdombon
közélet

Víztorony épül a Páterdombon

Évtizedek óta fennálló problémákra jelent megoldást az a hamarosan induló projekt, melynek köszönhetően végre Zalaegerszegen, a Páterdombon élő polgárok lakásaiban is megfelelő lesz a víznyomás, és ami a legfontosabb, egészséges és biztonságos ivóvíz áll rendelkezésre a városrészben.
Adysok kiállítása a zsinagógában
oktató

Adysok kiállítása a zsinagógában

Az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI művészeti gimnazistáinak alkotásait mutatja be az a tárlat, mely kedd este nyílt meg a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
A velünk élő Petőfi
oktató

A velünk élő Petőfi

A Petőfi emlékévhez kapcsolódóan gyermekek és fiatalok számára meghirdetett előadó- és alkotóművészeti versenyek, találkozók megtartására nyert támogatást Nagykapornak önkormányzata a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium pályázati kiírásán, amelyben A velünk élő Petőfi elnevezésű témakört választották.
Marosvásárhely díszpolgára lett Balaicz Zoltán
közélet

Marosvásárhely díszpolgára lett Balaicz Zoltán

A közelmúltban Zalaegerszegen járt Cseh Gábor, a Marosvásárhely-Zalaegerszeg Baráti Egyesület elnöke. Elkísérte a marosvásárhelyi Eufónia Pedagóguskórust, amely a Zalaegerszegi Városi Vegyeskarral tartott közös koncertet a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.
Egerszeg Fesztivál és más programok
kultúra

Egerszeg Fesztivál és más programok

Az Egerszeg Fesztiválról, a Bábszínházi Világtalálkozóról és a Kvártélyház Nyár programjairól tartottak összevont sajtótájékoztatót a szervezők kedden a városházán. A június 16-17-18-i hétvége bővelkedik majd programokban, június 11-től augusztus 21-ig pedig a kvártélyházi szabadtéri színház is várja a közönséget.
A jövő, az alkotás és az ember
népies

A jövő, az alkotás és az ember

Az alsónemesapáti Öltögetünk hímző szakkör részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által támogatott, Tudásunkkal kézen fogva a közösségekért elnevezésű pályázati programban, melynek zárásaként kiállítást nyitottak a kultúrházban. A tárlaton a kreatív varró, valamint a horgoló szakkör munkáit is bemutatták.
A Göcseji Múzeum kapta a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége Különdíját
kultúra

A Göcseji Múzeum kapta a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége Különdíját

Különdíjas lett a múzeumok szakmai versenyében a Göcseji Múzeum. Ma délelőtt a budapesti Ludwig Múzeumban átadták "Az év múzeuma" kitüntető címeket, melynek sokáig esélyese volt a zalaegerszegi intézmény is (erről a lehetőségről korábban több sajtóorgánum és maga a múzeum is beszámolt internetes oldalain).
A műanyagszennyezés csökkentése a fő téma
zöld

A műanyagszennyezés csökkentése a fő téma

Éppen 50 éve ünnepeljük június 5-én a Környezetvédelem Világnapját. Az idei jubileumi világnap kiemelt témája a műanyagszennyezés csökkentése, és felhívni a figyelmet arra, hogy minden apró lépés számít, mert együtt igenis elérhetünk változásokat.
A bringázás került a középpontba
életmódi

A bringázás került a középpontba

A bringázásé volt a főszerep június 3-án Zalaegerszegen, ahol reggel egy flashmob várta az érdeklődőket a Dísz téren, majd közösen az Alsóerdőre gurult a csapat.
A veszteségek a mai napig sokkolnak
közélet

A veszteségek a mai napig sokkolnak

A trianoni békediktátum aláírásának 103.évfordulóján, június 4-én – mely dátum 2010. óta a Nemzeti Összetartozás Napja is – megemlékezést tartottak a Bajcsy-Zsilinszky téren álló emlékműnél, félárbocra eresztett zászló mellett.
Ami a zsidósággal történt, nemcsak egy film
közélet

Ami a zsidósággal történt, nemcsak egy film

Minden évben feltesszük a kérdést, miért? Akik itt maradtak, tisztában voltak vele, hogy mi történik ismerőseikkel a haláltáborokban? Gondoltak rájuk, miközben elvették mások vagyonát, beköltöztek házaikba?
30 éves a Hydrocomp Kft.
gazdaság

30 éves a Hydrocomp Kft.

Harminc éves fennállását ünnepelte a zalaegerszegi Hydrocomp Mélyépítő Kft. munkatársai, partnercégei, a város és a vármegye vezetése körében az Arany Bárány Hotelben. A gazdasági társaság három évtizeddel ezelőtt az 1962-től tevékenykedő Zalaegerszegi Vízgazdálkodási Társulat személyi és technikai állományával kezdte meg a munkát.
Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napján
egyszervolt

Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napján

Istenek, ideák, hősök volt a mottója az idei régészet napja országos programsorozatnak. A kétnapos (június 2-3.) eseményhez a Göcseji Múzeum is csatlakozott.
Közösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrök
civil

Közösségi teret építettek az Öreghegyi polgárőrök

Országosan is egyedülálló módon közösségi teret épített a Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület. Az ünnepélyes avatásra, a polgárőrök és az új épület megáldására, valamint az azt díszítő festmény avatására június 3-án került sor.
Díjeső az évadzárón
pódium

Díjeső az évadzárón

Hat nagyszínpadi mű, 164 előadás, 47 481 néző, 6634 bérletes. Évadot zárt a Hevesi Sándor Színház társulata. A fenti adatokat dr. Besenczi Árpád igazgató tárta a nyilvánosság elé a pénteki társulati ülésen.
Domborművel tisztelegtek emléke előtt
egyszervolt

Domborművel tisztelegtek emléke előtt

Felavatták Bánkúti Sándor, a magyar szablyavívás egyik kiemelkedő alakjának domborművét Zalaszentmihályon, a Hősök napi ünnepség keretében, amelyen részt vett fia, lánya és unokája. A közép-zalai falu nem először emlékezett meg híres szülöttéről, akinek emléktábláját 2021. október elsején avatták fel.
Street Food Weekend 25 árussal
gasztro

Street Food Weekend 25 árussal

Hamarosan újra a gasztronómiáé lesz a főszerep a Dísz téren és annak közvetlen környezetében. Június 9-11 között rendezik meg az immár hagyományos Street Food Weekendet, melyet zenei programok is kísérnek.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK