Vezető hírek
Ízletes vadételek várták az érdeklődőket a jótékonysági főzésen
Már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás a jótékonysági rendezvényen, hiszen a vadételek elkészítéséhez idő kell és az éhes közönség már a déli harangszó előtt szeretett volna kóstolni az ételekből. Idén is baráti társaságok, szervezetek, cégek, egyesületek jelentkeztek a főzésre és szinte csordultig töltötték élettel és étellel a Kazinczy teret.
Újításként a szervezők egy óriás bográcsot is bevetettek, melyben szintén vadpörkölttel készültek a látogatóknak. Az étel kevergetése igazi látványosság lett a fesztiválon. A kondérokban és sütőtálcákon igazi göcseji ínyencségek készültek a hagyományos vadpörkölt mellett, melyekhez krumplit, dödöllét kínáltak. Volt, ahol cipóban tálalták az elkészült ételt, voltak ízletes levesek, melyeket vargányával tettek még finomabbá. A sütőtálcákon vadhúsból készültek kolbászok, húsok, sőt volt olyan csapat, akik paradicsomos mártásba főzték bele a vadhúsból készült gombócokat.
Az éhes látogatók 1.000 forintos ebédjegy megváltásával vásárolhattak az elkészült ételekből. A jótékonysági főzésen több mint 5000 támogató jegyet adtak el, amelyből az idén a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekintenzív részlegét támogatják.
A zsűri 26 csapat ételét értékelte és öt különdíjat adott ki. A legtöbb adagot eladó a Kék Szarvas csapata lett, az első díjat a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum csapatának vargányás, savanyúkáposztás vadragulevese érdemelte ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon