Becsvölgye a színházban

Telek, szegek, fönek-lenek - Szálinger Balázs művét játsza a társulat

Nem is tudtuk mit várjunk, amikor beültünk a próbára. Miután először azt hittük a „mi” falunkról szól, aztán meg kiderült, hogy csak egy beszédes név, amolyan becsvágy szerűségre utal a cím. Végül kiderült, hogy talán mindkettő, hiszen főleg a mű eleje bőven meg van tűzdelve zalai vonatkozásokkal. Tájszólással meg végig. Valljuk, meg ezek alapban is kedvesek szívünknek. Mihály Péter talán jó lóra tett, amikor különböző okok miatt 10 évig érlelte és végül megvalósíthatta ezt a rendezést. 

Kiveszőben az a vidéki élet, amelyet a mű megidéz, ahogy jellegzetes, a „hegyen” kikapcsolódó gazdaember, Gyuri bácsi, akinek az alakját tűpontosan hozza Besenczi Árpád. Alakítása visszarepít minket abba az időbe, amikor még ilyen rokonok, szomszédok társaságában múltak a napok vagy legalábbis a hétvégék. („Az én apám még a hegyen született, a hegyen halt meg, én szinte kint nőttem fel, a fiam viszont már csakis akkor kéri el a kulcsokat, ha be akar rúgni a barátaival”) Az is felrémlik, hogy valaha ilyesmi volt a hangulat egy több évtizede együtt élő házaspár személyes terében (Kerkainét Pap Lujza játsza). 

A falusi élet többi részlete a szereplők elbeszéléséből derül ki. Zöld Katika levélkihordó (Kovács Virág), hozza-viszi a helyi híreket is, Kákics Tamás polgárőr (Szakály Aurél) ügyel a rendre és gyűjti az információkat.

A nyugalmat és a megszokott kerékvágást az Alföldről érkező fiatal pár (Dura Veronika, Kovács Martin) dúlja föl, különösen a vendéglátó Kerkai családét. Drámai a cselszövés, ami kibontakozik, miközben az előadás több kacagtató momentumot tartalmaz. De hát „annyi mindent elkövetünk, amit nem követünk el”. 

S végül marad a múlt szelleme, melyek közül egyiket Fritz Attila hozza a színre.