Vezető hírek
Bödőcs-jelenség a Páholyban
Igen, szerzőként/íróként mutatkozott be a Páholy főszereplője, Bödőcs Tibor, aki nemrégiben megjelent kötete, az „Addig sem iszik” apropóján volt Karáth Anita vendége. Persze ne legyünk naivak: a zsúfolásig megtelt hangversenyterem nézői valószínűleg sokkal inkább egy-egy „sztendápos” poénért, vagy „bödőcsös” beszólásért váltottak jegyet, s nem konkrétan azért, hogy tisztában legyenek a kötet keletkezéstörténetével.
Humor és szépirodalom egy kötetben
Pedig mint az a felolvasásokból kiderült, Bödőcs humorának esszenciája ott lapul a könyvben, sőt annál is több. A paródiakötetben ugyanis irodalmi műveltsége és páratlan humora egyszerre van jelen. Ahogy mondta: szereti, ha a poén magvas gondolatokkal is társul. Mert a humor lényege az, hogy a dolgok alját és tetejét is lássa az ember. Egy jó mondat, jó poén bárhonnan jöhet; egy falusi kocsma (és legyen az mondjuk a búcsúszentlászlói) mélyéről éppúgy, mint mondjuk Prousttól, vagy más klasszikustól, netán kortárs szerzőktől. Főleg, ha épp őket akarja parodizálni egy egész köteten keresztül, miközben irodalmi magasságokba emeli a szórakoztatás műfaját. Ami hazánkban elég ritka. Na jó, volt azért egy Rejtő, meg Karinthy…
Az sem mindegy, hogy vajon milyen visszhangot váltott ki, hogy a népszerű humorista ezúttal nem csak a stand up műfajban mutatja meg magát, hanem már könyvet is ír. Az apja például azzal reagálta le a dolgot, hogy nem baj, a Tibike legalább addig se iszik (ezért ez lett a kötet címe). Persze a szerzőben volt némi félsz, hogy kevésbé lesz szórakoztató és népszerű az a fajta humor, ami a könyvben van, és hogy ez a másik arca kevésbé lesz sikeres. De – ahogy mesélte – talán éppen az a jó ebben, hogy a kötetbemutatókon, szerzői esteken a közönség kevésbé veri szét a házat a röhögéstől. Így van idő és lehetőség a csendet és a figyelmet is megtapasztalni.
Tény, hogy az „Addig sem iszik” nem celebkönyv, és valószínű, hogy ha az eredeti címnél maradnak (Sátánmackó), akkor az bulvárosabbá tette volna a művet. Ezt már Szálinger Balázs mondta az esten, aki Cserna-Szabó Andrással együtt szerkesztője is volt a kötetnek. Hozzátette: az is igaz, hogy Tibor mégiscsak egyfajta celeb, aki most más műfajjal jelentkezik. A paródiakötet egyik célja pedig az, hogy napjaink szerzőit is reklámozzák kicsit. Ha belegondolunk itt is fellelhető némi párhuzam Karinthyval, aki a maga korában szintén celeb volt. Az Így írtok ti című kötetében pedig akkori szerzők műveit parodizálta. Egy-egy Ady paródia például akkor azt is jelentette, hogy Karinthy bemutatja Adyt, mint költőt. Szálinger Balázs szerint is felmerül a kérdés, hogy Bödőcs eddigi közönsége vajon mennyire talál magára ebben a kötetben. De van egy másik jelenség is: a magyar irodalmi elit is meghökkent kicsit Tibor új arcán, illetve azon, hogy a könyv tulajdonképpen egy szépirodalmi termék.
Az Egerszegi Páholyon sok minden szóba került még. Például Búcsúszentlászló, meg a politika is. Bödőcs az előbbiről azt mondta, hogy szülőfaluját tulajdonképpen minden este újra és újra felépíti magában; immár tizennyolc éve. Időnként régészeti kutatásokat végez a fejében, hogy mit tud még elmondani róla. Szerencsére most már a gyerekeivel jár haza, ami újabb vicces szitukat szül, amiből lehet merítkezni. A politikai paródiák részben lázadó énjéből fakadnak, de leginkább abból, hogy zavarja az igazságtalanság. Nem magáért haragszik (köszöni, neki egyelőre jól megy, persze tudja, ez bármikor változhat), hanem az össztársadalmi szinten zajló szemétségek miatt. Ezért is politizál manapság többet.
A humoristát pályája során sokan inspirálták, például olyan cseh szerzők, mint Hasek, Hrabal, Čapek, meg persze Karinthy, Rejtő, de Hofi is. És nyilván megannyi szentlászlói arc, még gyermekkorából.
Ha már Hofi és Bödőcs közönsége szóba került: az is kérdés, hogy a mostani rajongók vajon nem egy „újkori Hofit” tisztelnek-e a humoristában (persze nem tudatosan)? Röhögünk jókat a politikai vicceken, közben elengedjük kissé a feszültségeket. De, azért a rendszer részei vagyunk, és jól elvagyunk ebben a magyaros állandóságban… a gulyáskommunizmus után pár évtizeddel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlésEgymilliárd forintot meghaladó értékű csempészett dohányt foglaltak le ZalábanVereség a szezonnyitónFokozott ellenőrzés a ZTE FC - Újpest FC mérkőzés napjánFelújították a kertvárosi tömbbelsőtA zalaegerszegi gyermekotthon kapta a lecsónap bevételétMit tegyünk, ha pénzügyi panaszunk van?A genetika forradalma - előadás a Keresztury VMK-banLubics Szilvia nyerte a 275 kilométeres ultramaratont -
rovatunk hírei
Mindszentyneum az építész szemévelÉrtékadó lélekhangok - Kovács KatávalKiscsillag - Zalaegerszeg 2024.Zene a (világ)irodalomban // Kiss Tamás karnagy, zenetanár előadásaTekerj a szívedért, tekerj a zöldbe! 2024.XVI. Pásztorhagyományok NapjaNyáry Krisztián - Így szerettek őkMúzeumok őszi éjszakája 2024.A Lipót rejtelmeiMonostori 22/24 - Jótékonysági emlékkoncert jazz kedvelőknek top 10
Szalvétagyűjtők klubja indult ZalaegerszegenMűvészeti központtá és karrierirodává alakítaná át az MMIK épületét a fiatal tervezőKiállítás a gébárti alkotóhét anyagábólMúzeumpedagógiai évnyitó teadélutánnalKiemelt diáksport napi rendezvényt tartottak PacsánÉdes évet: beköszöntött a zsidó újévFelújították a kertvárosi tömbbelsőtSzombat délután tűz ütött ki a zalaegerszegi szeméttelepenMegalakult a Zala vármegyei közgyűlésMinden korosztálynak kínáltak érdekességet a Kutatók Éjszakáján