2019.10.22., kedd - Előd Zalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Fiatalság és öregség kettős játéka

2019. április 29. hétfő, 17:40
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: Internet/Facebook
Mikortól kezdjünk foglalkozni az arcunkkal? A ráncokkal, a kisebbedő, majd fénytelenné váló szemekkel, a látásromlással és más egyéb – nem túl kedvező – testi folyamattal? Nem, ez nem afféle csajos nyavalygás az öregedéssel kapcsolatban.

Már csak azért sem, mert végső soron a halálról van szó. Egész előadás alatt. Az meg ugye nem gender-kérdés. Mint ahogy az sem, hogy a mai emberek valahogy nem szeretnek erről az egészről tudomást venni.

Ideje a meghalásnak a Griff Bábszínházban

A napokban a Griff Bábszínházban vendégeskedett a KL Színház Alaine – Ideje a meghalásnak című produkciója. A felnőtteknek szóló bábszínházi sorozat ezúttal az öregedés és az elmúlás témáját feszegette, mégpedig Polcz Alaine pszichológus, tantalógus, a hazai hospice mozgalom megalapítójának művei (többek között az Ideje az öregségnek, Ideje a meghalásnak, Asszony a fronton) alapján. Az egyszemélyes előadás szereplője Markó-Valentyik Anna egyszerre jelenített meg a színpadon egy fiatal, ereje teljében lévő, és egy nyolcvanon túli nőt. Aki testi hanyatlásai ellenére, fejben és lélekben még mindig úgy érzi: ő fiatal és Nő. Az más kérdés, hogy őszül (az hagyján, hogy a haja, de hogy „odalent” is…), egyik szemére nem lát. Testmagassága pedig három centivel kisebb, mint amennyinek vélte. Viszont még észreveszi, ha a férfiak udvarolnak neki és bizony néha még énekel és táncra is perdül; mint fiatal korában.

Az előadás egyik jelenete (Forrás: Internet/Facebook)

A néhány fémes bútordarabból és pár egyszerű, hétköznapi kellékből (melyek lakásban és kórházi szobában egyaránt használhatók) álló színpadon mindjárt a nyitánykor arcunkba kapjuk a kérdést: hány évesnek érezzük magunkat? Mert a fenti kettősség (a lélekben fiatalság) szinte mindenkire jellemző. Persze azért olykor sor kerül ennek fordítottjára is, amikor fiatal testben öreg lélek lakik. Ki beszél? A fiatalban rejlő öreg (akivé majd válunk), vagy a hanyatló testből kiszóló ifjú?

Mindez együtt jelenik meg az előadás során, hiszen egy huszonéves színész és egy nyolcvanon túli báb monológján – és csodás közös mozgásán – keresztül elevenedik meg egy hányattatott női sors. Mely tulajdonképpen Polcz Alaine életéből merít. Hányattatott, de felemelő, mert nemcsak saját öregedéséről, közelgő elmúlásáról, férfiakhoz való nem mindig szerencsés viszonyáról van szó, hanem a másokon való segíteni akarásról is. Hogy a kórházakban, hospice-házakban hogyan lehet a haldoklókat és azok családtagjait megnyugtatni, felkészíteni az elkerülhetetlenre. Hogyan lehet enyhíteni a fájdalmakon, a halálfélelmen – legyen szó gyerekekről, vagy idősekről. Mindeközben elhangzik a súlyos társadalomkritika is: a modern kor nem tud mit kezdeni a halállal. Míg régen kultúránk része volt az, hogy virrasztunk a haldokló, majd a halott mellett és méltó módon búcsút veszünk tőle, most kerüljük a témát. Elveszett a rítus. Sokszor úgy éljük le életünket, hogy nem is látunk halottat.

Markó-Valentyik Anna tökéletesen jeleníti meg a kettősséget a Ladányi Andrea által rendezett előadás során. Nincs felesleges, túldramatizált mozdulat, a fiatal és öreg test szinkronban van egymással, és a két test „elválása” is megfelelő (drámai) pillanatban történik meg. Súlyos dolgokról van szó, mégsem sokkol a darab. Inkább életszerű, tényszerű; Polcz Alainhez hasonlóan hétköznapinak állítja be az elmúlást. A mély és megható szövegeket feloldják a Karády-dalok és néhány (ön)ironikus megnyilvánulás az öregedés visszafordíthatatlan folyamatáról. Humorból talán egy kicsivel több is elfért volna. Persze nem arról van szó, hogy amolyan fekete komédiát varázsoljunk a dologból (annak is van létjogosultsága a téma kapcsán, de az egy másik műfaj és Polcz Alainhez sem passzolna). Viszont az erősen pszichologizáló – hol önelemző, hol inkább terápiás célú – szövegfolyamnak jól állt volna még egy-két viccesebb megjegyzés. A feloldás, és az élet „átfolyása” a halálba inkább a mese szárnyán érkezett meg (ami egyfajta kinyilatkoztatás is volt az eutanázia mellett). Az elviselhetetlen fájdalmak tetőzésekor, majd egy „Olyan Szuri” hozza el azt a bizonyos könnyű létet.

Szép az előadás zárójelenete: a színésznő mindet összepakol. Asztalokat, székeket, kellékeket, melyek közül csak egy az öreg báb. A halál természetes, a hétköznapok folytatódnak. Minden megy tovább…

(Ünneprontó leszek, de a záró „akció” után, egy ide nagyon nem illő akciófilm-sorozat egyik epizódjának a címe, és a belőle készült videóklip jut eszembe. Die Another Day. Halj meg máskor. Egy ideig hatékony túlélési stratégia. James Bond és Madonna sem öregszik, pedig már nem mai darabok.)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK