Vezető hírek
Folytatódhatnak a színházi előadások
Az idei és a jövő évad terveit ismertették
A megszakadt évad folytatásáról a napokban tartottak sajtótájékoztatót a színház nézőtéri előcsarnokában. Az eseményen részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester (akik az oltás fontosságát hangsúlyozták, hiszen csak így indulhat újra az élet), valamint két neves színművész, Rékasi Károly és Sasvári Sándor is. Utóbbiak természetesen azért, mert szerepelnek majd a következő évad egy-egy előadásában.
Rékasi Károly, Sasvári Sándor és Besenczi Árpád
Dr. Besenczi Árpád igazgató mindenekelőtt a jelenlegi évad folytatásáról szólt a sajtótájékoztatón. Mint mondta, a kialakult helyzet miatt meghosszabbítják a 2020/21-es évadot, ami a nyári szünetet követően egészen október közepéig tart. Szeretnék, ha a korábbi időszak 11 ezer bérletese visszatérne a színházba, jelenleg ugyanis 4000 főre apadt a bérlettel rendelkezők száma.
A színház munkatársai a leállás idején sem tétlenkedtek, a próbák online zajlottak. Az Elnémult harangok és a Legyetek jók, ha tudtok című előadás készen van, várja a nézőket. Az előbbit május 14-én, az utóbbit pedig június 11-én láthatja először a közönség.
Öt hónappal ezelőtt a Kölcsönlakás című darabot játszották utoljára a leállás előtt. Ezt az előadást, illetve az Elnémult harangokat augusztus végén is játszák majd, hogy azok, akik egyelőre nem szereztek védettségi igazolványt – ám később rendelkeznek majd ilyennel, vagy netán változik a járványügyi helyzet – meg tudják nézni. A Kölcsönlakást pedig most májusban is műsorra tűzik néhányszor. A 2020/21-es évad őszi folytatásában Boeing, boeing című vígjátékot (rendező Besenczi Árpád) és a Cigánykerék musicalt (rendező Böhm György) láthatja még a közönség.
Mindenki várta már, hogy folytatódjon az évad
A 2021/22-es évad november 12-én indul az Érettségi című vígjátékkal, melyet Farkas Ignác rendez, a főszerepben pedig Rékasi Károlyt láthatják a nézők. Decemberben A fejedelem című musical debütál Sasvári Sándor főszereplésével, Moravetz Levente rendezésében. 2022-ben pedig A király beszéde, A kőszívű ember fiai, A feleség negyvennél kezdődik és az Egy bolond százat csinál kerül színre.
A színházigazgató hozzátette: amint lehet iskolákban játszani, folytatják a Tantermi deszka és a bűnmegelőzési sorozatot. A nagyszínpad ifjúsági bérletes előadásai között pedig A félőlény is szerepel majd. A színház biztonságos, szinte minden kolléga megkapta az oltást, aki nem, azt folyamatosan tesztelik. A nézőtéren a maszk használata nem kötelező, ám ajánlott. A termet pedig folyamatosan fertőtlenítik. Minden készen áll tehát arra, hogy fogadják a nézőket – fogalmazott Besenczi Árpád.
A sajtótájékoztatón elhangzott: 2022 tavaszán megkezdődik a színház épületének felújítása, így a társulat átmenetileg a moziba költözik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen