2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Ide-oda mese különleges bábokkal

2018. április 05. csütörtök, 13:38
Szerző: -pet-; Fotó: pP
Óvodás, meg kisiskolás kori viszonyokat (baráti- és szerelmi kapcsolatokat) feszeget az a különleges mese, melyet április 7-én mutat be a Griff Bábszínház. Az Ide-oda című előadást részben Shakespeare Szentivánéji álom című drámája ihlette, jó része azonban a színészek improvizációira épül.

A részletekről Szűcs István a bábszínház igazgatója, Somogyi Tamás, az előadás rendezője, valamint B. Szolnok Ágnes és Lovászi Edina, a darab szereplői számoltak be a sajtónak. Szűcs István elmondta: az Ide-oda nem egy megszokott előadás lesz, jelzi ezt az is, hogy a történet keletkezése és a próba folyamatai sem a hagyományos módon zajlottak. Ősszel a szereplők, a rendező, valamint a történet írói egy egyhetes kurzus – vagy ha úgy tetszik workshop – keretében formálták meg a mese vázát. Az ott elhangzok szövegek, improvizációk jó része került be aztán a szövegkönyvbe, Perényi Balázs író jóvoltából.

Új bemutatóra készül a Griff társulata

Ez az egy hét jó volt arra is, hogy az előadás során megformált karaktereket „belakják” a színészek, illetve hogy kipróbálhassák a dramaturgiai ötleteket – tette hozzá Somogyi Tamás. A rendező azt is elárulta: sokat dolgoztak azon, hogy valódi gyerekekként jelenjenek meg a szereplők a színpadon, ezért kicsit „visszaásták” magukat a gyerekkorba.

Szokatlan lesz az előadás bábtechnikailag is; úgynevezett testre szerelhető síkbábokkal dolgoznak majd a színészek, amik fából és textilből készültek. Figurájuk a gyerekek által rajzolt pálcikaemberek alakjára emlékeztet: nagy fej, hosszú, elnyújtott végtagokkal.

A történet gerincét – a Szentivánéji álom alapján – egy erdei bolyongás adja, mely alatt egy varázslótanonc kisgyerek (Puck) tévedései folytán összekeverednek (ide-oda kavarognak) a baráti és szerelmi szálak. Végül persze minden jóra fordul. A rendező elmondta: a gyermekkori társas kapcsolatokra, viharos érzelmi változásokra reflektál a darab.

B. Szolnok Ágnes és Lovászi Edina szóltak a bábmozgatás egyediségéről, és a workshop fontosságáról is. Elhangzott: a színészek egyfajta kísérletként élték meg a munkát ezekkel a különleges bábokkal. Meg kellett tanulniuk úgy mozogni és gesztikulálni a testükre illesztett figurákkal, hogy maximálisan kifejezhessék az egyes karakterek érzelmeit. Az egyhetes workshop pedig nagyon tanulságos volt, mert egyrészt kimozdulhattak a hagyományos próbafolyamatból, másrészt sok ötletük bekerült a szövegkönyvbe és improvizálni is több lehetőségük adódott.

Szűcs István beszélt a bábszínház néhány aktuális eseményéről is. Mint mondta: egyre több fesztiválra hívják őket, így bőven van lehetőségük a szakmai közönség előtt is bemutatkozni. Legutóbb a budapesti Bábu Fesztiválon szerepeltek A 3 emeletes mesekönyv című előadással, de a békéscsabai Drámaíró Fesztiválon is jelen voltak, melyen a Griff társulatának egyik tagja, Kosznovszky Márton kapta a legjobb színésznek járó díjat.

A bábszínház április 11-én a debreceni Deszka Fesztiválra is ellátogat, szintén A 3 emeletes mesekönyvvel. Májusban pedig a kaposvári Gyerek- és Ifjúsági Színházi Biennáléra mennek három produkcióval.
    

 

    

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)