Vezető hírek
Mindketten az újságírás felé sodródtak
Az Egerszegi Páholy vendége D. Tóth Kriszta, és testvére D. Tóth András voltak. A kaposvári születésű újságíró-műsorvezetőkkel Buza Beáta, az est háziasszonya beszélgetett. Mint kiderült, a D. Tóth testvérek is pont úgy szekálták egymást gyerekkorukban, mint más tesók. Mivel hat év van köztük, ez azt is jelenti, hogy András bosszantásképpen rendszeresen megzavarta nővére randijait. Szüleik válása, majd édesanyjuk halála után sok minden megváltozott, Kriszta például sokkal gondoskodóbb lett testvérével. Főleg miután már mindketten Budapestre költöztek.
D. Tóth-testvérek a páholyban
Kriszta újságírói karrierje középiskolás korában, egy vesebetegséggel kezdődött, ami miatt hetekig otthon feküdt. Osztálytársai aztán egyszer a leckével együtt egy amerikai ösztöndíj hírét is hozták. Unalmában megírta a pályázatot, így egy nyarat kint töltött az USÁ-ban egy magániskolában. Itt többek között festészetet, amerikai történelmet és újságírást is tanult. Ez utóbbiba bele is szeretett.
András orvos, majd színész szeretett volna lenni (nagynénjük Kútvölgyi Erzsébet színésznő, de édesanyjuk is kacsintgatott a színészi pálya felé). A színműre nem vették fel, így kommunikáció szakon kötött ki. Aztán az ő életében is jött egy váratlan fordulat: a főiskola faliújságján látott egy hirdetést, hogy az RTL klubhoz keresnek embereket. Gyakornok, riporter, majd műsorvezető lett.
D. Tóth Kriszta mesélt a brüsszeli tudóstói éveiről is, amit nagyon szeretett. Úgy érzi, hogy a szakma csúcsa sokkal inkább az, ha valaki tudósít, és nem az, ha egy stúdióból műsort vezet, hiszen a tudósító benne van az eseményekben, sokszor a történelmi pillanatokban. Ő például épp hazánk uniós csatlakozásakor volt Brüsszelben. Utána több hazai televíziós műsor (híradó, Panoráma, majd saját show-műsor) vezetője is volt. 2013-ban azonban eljött a köztévétől. Előbb könyveket írt, majd elindította saját online magazinját, a WMN-t. A videómegosztón pedig az Elviszlek magammal sorozattal vált népszerűvé. Közben Andrással is kitaláltak egy közös projektet: a Helló, tesó! teljesen kettejük produkciója, és nagyon élvezik a közös munkát.
Húsz évet egymás nélkül töltöttek el a magyar médiában, most öröm, hogy együtt dolgozhatnak. Úgy érzik, hogy még a különbözőségeiket is a műsor javára tudják fordítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott -
rovatunk hírei
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárTóparti festőkurzus GébártonMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton