Vezető hírek
Tíz év színikritikái egy kötetben
Az új kiadványt – mely a ZAZEE Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg – a napokban mutatták az egyik zalaegerszegi kávéházban. A szerzőt Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte; annál is inkább, mert 2004-2012 között az önkormányzat művelődési osztályán egy szobában dolgoztak. Szemes Béla ugyanis egy idő után a katedrát hivatali munkára cserélte, de a polgármester szerint mindvégig nagybetűs tanár maradt. Aki nemcsak oktatott, nevelt, hanem valami pluszt is adott diákjainak. Például a színházba járás örömét…
Az irodalmi műből indul ki
Wettstein Tamás és Szemes Béla a kötetbemutatón
Erről már Wettstein Tamás, a ZAZEE Egyesület elnöke beszélgetett a szerzővel. Szemes Béla a kezdetekről elmondta: a kilencvenes évek közepén, a Báthory-iskola tanáraként vitt el magával pár gyereket azokra az előadásokra, melyek valamilyen kötelező-, vagy klasszikus irodalmi művet dolgoztak fel. Aztán azt vette észre, hogy egyre több diák csatlakozik hozzá, és lett egy nagyjából 15-20 fős törzsgárda, akikkel mindig meg is beszélték a látottakat. Innen jött az írás gondolata is.
Leszögezte: ő nem színikritikus a hagyományos értelemben, mert sokkal inkább az adott irodalmi műből indul ki. Nem is elsősorban a színpadtechnikai megoldások érdeklik, hanem a szövegközpontúság, és hogy mi jön át a klasszikus művek üzenetéből. Persze előfordult, hogy néhány előadás nem tetszett neki. Ilyenkor hagyta lecsendesedni a látottakat, és csak később fogott az íráshoz, az ugyanis soha nem volt célja, hogy sértő, bántó, vagy direkt bíráló legyen. Ilyenkor inkább csak finoman próbált utalni arra, hogy ez vagy az kevésbé volt jó, vagy tetszetős.
Sokan voltak kíváncsiak a szerző újabb kritikagyűjteményére
Az Egerszegi színházi esték 73 írást tartalmaz, és összesen 32 rendező – köztük Besenczi Árpád, Sztarenki Pál, Csiszár Imre, Halasi Imre, Bagó Bertalan, Bereményi Géza – előadásáról olvasható kritika a kötetben. Shakespeare Rómeó és Júliájával indul a könyv, melyet 2008 májusában mutattak be; rendhagyó módon a színház próbatermében. A darabot Tompagábor Kornél rendezte. A kiadvány utolsó írása pedig a közelmúltban színpadra állított Sütő András műről (Advent a Hargitán) szól. A kritikák között tehát nemcsak nagyszínpadi művek, hanem kamaraelőadások, lakásszínházi- és kvártélyházi bemutatók is szerepelnek. Jelezve a társulat sokszínű tevékenységét – fogalmazott a szerző.
A kötet megjelenése egy szép összefogás eredménye, hiszen a polgármesteren kívül számos magánszemély, cég, valamint a város önkormányzatának kulturális bizottsága, illetve a humánigazgatási osztály, valamint a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány is támogatta a megjelenést. A könyv a Kvártélyház Kft. Dísz téri jegyirodájában megvásárolható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenIfjú polgárőrök avatása a Ganz Ábrahám TechnikumábanEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás Zalaegerszegen