Vezető hírek
24 órán át úsztak Zalaegerszegen
Maratoni úszás több, mint 400 úszóval
Csupán az első helyezett csapat maradt a régi, a veszprémiek megvédték címüket. A 16 csapatban induló 418 úszó pedig összesen 1265 kilométert tempózott megállás nélküli váltóban.
Január 27-én 12 órakor volt a rajt. Előtte a felvonuló csapatokat Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte, aki elismerte Pataki János szervező kitartását a verseny megrendezése és lebonyolítása kapcsán. A megnyitón részt vettek a program kedvezményezettjei, a Koraszszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány vezetői, dr. Gárdos László főorvos és Nagy András, valamint a házigazda létesítmény igazgatója, Böcskey Zsolt.
Az új sport- és tanuszodában zajló versenyt dr. Seregélyes István, a zalaegerszegi úszósport kiemelkedő alakja (első edző), tiszteletére rendezték. A névadó családja, felesége és fiai is részt vettek a rendezvényen. (Az úszógála korábban Dóczy Éva úszómesternek állított emléket).
A 24 órás maratoni úszás, illetve az azt körítő ének, tánc és a lehetőségekhez mért medence széli hálózsákos, matracos szunyókálás után boldog fáradtsággal vetették magukat a vízbe a kitartó résztvevők, volt, aki ruhástul. Ünnep és győzelem volt mindezt végigvinni, a legtöbb távot úszókat pedig díjazták is. Az eredményhirdetésre nem sokat kellett várni. Első helyen végzett, ahogy korábban is, a veszprémi Laman Team. Őket követték a dobogón a Mint a hal és az Igyunk Rája csapatok. Különdíjban részesültek a legidősebb résztvevők, a Törekvő Vizipókok 1. illetve a legfiatalabbak, akik a Hajótöröttek csapat név alatt szelték a vizet.
Szintén elismerték a legsportszerűbb résztvevőket, a mindösssze hat fővel rajthoz álló Kevertmixet. A ráadás gyorsasági versenyt a hölgyeknél Balogh Adél, a férfiaknál Imre Mátyás nyerte. Ez utóbbi sportoló pillangózva húzott el a gyorsúszók mellett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen