Vezető hírek
A hallgatók sportéletének színesítése a cél
Megkezdte tevékenységét a Zalai Egyetemi Sportegyesület
Németh Gábor, Nagysolymosi Sándor, a Zalaegerszegi Judo Egyesület vezetőedzője, Bella Dániel, dr. Palányi Ildikó,
Skoda Gergő, Bóbics László szabadúszó sportújságíró és Jóna István
A Zalai Egyetemi Sportegyesület létesítése Bella Dániel és Jóna István, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ munkatársai ötlete alapján indult el, amit tárt karokkal fogadott az önkormányzat, valamint a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete. Erről Németh Gábor elnök és önkormányzati képviselő beszélt, hozzátéve azt, hogy megpróbálják a fiatalokat kimozdítani a kollégiumi szobából, és közülük minél többet bevonni az egyetemi sportegyesületbe. Céljuk továbbá, hogy összehozzák a város sportéletét az egyetem sportéletével, úgy is, hogy a különféle sportegyesületeknél, a velük való együttműködés keretében, sportolási lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak. Mint mondta, a kérdőívekből kiderült, a fiatalok számára fontos a sport, ennél fogva az egészségtudatos életvitel. Az egyetemi sportegyesület erre nyújt lehetőséget a közösség erősítése mellett.
Az egyetemi életnek szerves része a sport, hangsúlyozta dr. Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ megbízott főigazgatója. Ezt alátámasztva elmondta, hogy az alapszakos hallgatók négy féléven át vesznek részt testnevelésórákon. A szeptember elsejével munkába lépő új főállású kollégától a testnevelésórák színesítését és a csapatsportok erősítését várják el. Örvendetesnek nevezte az egyetemi sportegyesület létrejöttét, amelynek alapító tagjai közül négy a kollégájuk. Kiemelte, azonosak a céljaik, hogy a kötelező testnevelésórákon túl különféle sportok űzésére is legyen lehetőségük a hallgatóiknak.
A helyi sportélet meghatározó szereplőit is az alapító tagok között üdvözölhetik, amely példás társadalmi összefogás, értékelt Bella Dániel, a Zalai Egyetemi Sportegyesület elnöke. Mint mondta, jelenleg négy sportág, a sárkányhajózás, a röplabda, a darts és a csörgőlabda közül választhatnak a sportegyesületbe belépő hallgatók. Az utóbbival kapcsolatban egyeztetést folytatnak a Magyar Kézilabda Szövetséggel. Az szeretnék elérni, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csörgőlabda-bajnokságát elhozzák Zalaegerszegre, 2021 után várhatóan még az idén a zalai vármegyeszékhelyen rendezzék meg azt. Fontosnak tartják az MEFS más sportágbeli országos bajnokságain való részvételt. Az azokon indulóknak anyagi támogatást szeretnének nyújtani. Kiemelte, a sportegyesületek mellett a helyi vállalkozásokkal, vendéglátóhelyekkel, sportlétesítményeket üzemeltetőkkel is együtt kívánnak működni. Az szeretnék, hogy a Zalai Egyetemi Sportegyesület tagjai kedvezményes árú szolgáltatásokat vehessenek igénybe. Jelezte továbbá, hogy az első nagy rendezvényük a II. PE-ZEK E-sport szakmai napok lesznek, amit a Zalaegerszegi Egyetemi Központtal közösen rendeznek meg.
A sajtótájékoztatóan Kovács Máté egyetemi hallgató a jelentkezési ív kitöltésével belépett az egyesületbe. Skoda Gergő egyetemi hallgató, alapító tag elmondta, már tavaly is több sportrendezvényt szerveztek, közte az egyetemi darts bajnokságot. Mindezen tevékenységeket szervezeti formába kívánták önteni. Így hozták létre a Zalai Egyetemi Sportegyesület azzal a céllal is, hogy programjaikhoz különböző támogatásokat igénybe tudjanak venni.
Elhangzott, az egyetemi sportegyesületbe középiskolásokat, valamint a helyi utánpótlásban nevelkedő fiatalokat is várják. Leendő hallgatóként is számítanak rájuk. Egyetemi tanulmányaik alatt, így még 3-4 évig saját klubjukban űzhetik a versenysportot, és nem kell máshova menniük, ahol nem jutna rájuk olyan figyelem, mint itthon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán