Vezető hírek
Új szakmai irányvonalon az Egerszegi Kézilabda Klub
A jövő elkezdődött!
A változás több lépcsőben valósul meg. Elsőként az edzők és funkcionális edzők szakmai felkészültségének fejlesztése indult meg a nemzetközi irányelvek mentén. Ennek keretében az egyesület csatlakozott a NEKA Módszertan szakmai partnerprogramjához, amelyhez leány sportolóival lépett be a klub.
Balatonfüreden egy kerekasztal-beszélgetésen mutatták be a partnerszervezeteket és képviselőiket. Az Egerszegi Kézilabda Klubot Tamás Tamás elnök képviselte, míg a Nemzeti Kézilabda Akadémia részéről többek között Mocsai Tamás ügyvezető, Danyi Gábor szakágvezető, Langmár Gergely operatív sportigazgató és dr. Kersch Ferenc sportigazgató ismertették a program lényegi elemeit. A kezdeményezés mind az edzők, mind a játékosok számára komoly szakmai fejlődési lehetőséget biztosít.
A következő állomás a programban egy LU14–LU15 torna lesz augusztus 30-án, ahol az egerszegi klub LU15-ös lánycsapata is pályára lép majd.
Emellett augusztus 12-én Balatonfüreden ünnepélyesen aláírták az együttműködési megállapodást a Balatonfüredi Kézilabda Akadémiával és a Rácalmás Sportegyesülettel. Az aláíráson Bene Tamás, a Balatonfüredi Kézilabda Akadémia ügyvezető elnöke, Tamás Tamás, az Egerszegi Kézilabda Klub elnöke, valamint Erős István, a Rácalmás Sportegyesület elnöke látta el kézjegyével a dokumentumot.
Az együttműködés célja az utánpótlás-nevelés fejlesztése, a sportolók egyéni képzésének támogatása és a tehetségek gondozása. Az egerszegi klub vezetése bízik abban, hogy a közös munka mindhárom egyesület, de legfőképp a fiatal kézilabdázók fejlődésének záloga lesz.
"A jövő elkezdődött" – fogalmaztak az egerszegi klub közleményében.
Fotó: BFKA
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás