Vezető hírek
Vitorlás vízi program az utánpótlásért
A Keszthelyi Yacht Club 140 éves fennállásának alkalmából meghirdetett programon ismét örömmel fogadták kikötőjükben az érdeklődőket az ingyenes, de regisztrációhoz kötött próbanapon. A hozzájuk kilátogató 9-18 éves fiatalok felügyelet mellett, biztonságos körülmények között próbálhatták ki egy vitorláshajó kezelését, irányítását. A szervezők egyéni jelentkezők, iskolai osztályok, tanulócsoportok és családok jelentkezésére is felkészültek. A széles tömegbázis kialakítása, az utánpótlásnevelés fejlesztése, támogatása már régtől fogva jelent feladatot a vizes egyesületeknek. A „vizes iskoláknak” is érdeke, hogy szervezett körülmények között kerülhessen közvetlen kapcsolatba a sportággal minél több iskoláskorú gyermek. Kiváló versenyzők és olimpikonok vezetésével a tavalyi nyílt napon több, mint 1600 gyermek látott rá arra játékos programok kíséretében, hogy milyen élvezetes irányítani egy, a hullámok hátán sikló sporteszközt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala