Vezető hírek
Zalaegerszegiek is indulnak a Budapest-Bamako ralin
Budapest-Bamako a sivatagi rally-k lángját viszi tovább Afrikában. A rajt Budapesten van, méghozzá január 26-án lesz a budaörsi repülőtérről. Az idei versenyre és kalandra 350 autó nevezett négy kategóriában, melyek a verseny, a 4x4 túra, a túra és a spirit. A zalaegerszegi Kollarics Zoltán és Karácsony Tamás, kiegészülve egy soproni társsal Várnagy Gézával vág neki a 8200 kilométeres off road versenynek a 4x4 túra kategóriában.
A csapatot Böjte Sándor képviselő köszöntötte, aki 2018-ban egy 1983-as évjáratú Fiat 900 Pulmino gépkocsit ajánlott fel a versenyzőknek, amit mai napig egy kórház használ. Az önkormányzat ezúttal is számítógépeket adományoz, melyek felhasználásáról Zsupanek Péter az önkormányzati osztály vezetője tájékoztatásul elmondta, hogy a kinti kórházban veszik majd hasznát a gépeknek.
Németh Gábor, a Boxart Boksz Klub vezetője sportfelszerelést, főleg a boksz sporthoz használható eszközöket ajánlott fel. Elmondta, Szenegálban egyre népszerűbb az ökölvívás, és a sportág fejlődését szeretnék segíteni a felajánlott sportszerekkel.
A felajánlásokat, adományokat a háromfős csapat viszi magával Afrikába.
A zalaegerszegi fiatalembereknek régi vágya volt, hogy elinduljanak a Budapest -Bamaco ralin, ami nagy kihívást és egyben örök élményt is jelent számukra. A versenyre egy 2007-es évjáratú Toyota Land Cruiser gépkocsit készítettek fel és szereltek fel speciális tartozékokkal, mint kerékpumpáló rendszer, csörlő, plusz üzemanyag- és víztartály, CB-rádió, és levegőszűrő. Kollarics Zoltán elmondta: a 4×4 kaland kategóriában nincs verseny. Ebben a kategóriában az ellenfelek, a távolság, az idő, a kiszámíthatatlan veszélyek és akadályok jelentik a kihívást, amit már nagyon várnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten