2023.06.01., csütörtök - TündeZalaegerszeg időjárása

Gönczi Galéria

A litográfiáktól a ceruzarajzig
kortárs

A litográfiáktól a ceruzarajzig

Sokan grafikusként ismerik, mert leginkább a ceruzarajz áll hozzá a legközelebb. Most viszont többféle műfajban és változatos témákban is megmutatkozik; meglepetésül szolgálva a látogatóknak.
Varga Bálint Tamás kiállítása

Varga Bálint Tamás kiállítása

Varga Bálint Tamás képzőművész Együttállás című kiállítása a Gönczi Galériában
Az érzelmi szférából merít
kortárs

Az érzelmi szférából merít

Nyolcvan esztendős lett Szabolcs Péter szobrászművész, Zalaegerszeg díszpolgára. A jeles alkalomból egész életművét átfogó, jubileumi kiállítása nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A rendezvényen bemutatták továbbá a róla készült legújabb képes albumot is, mely szintén pályája elejétől, vagyis az 1960-as évektől egészen napjainkig kalauzolja az olvasót.
A világot mindig újra kell értelmezni
kortárs

A világot mindig újra kell értelmezni

„Az elmúlt évek” címet viselő kiállítás nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában Nemes László festőművész alkotásaiból. Emellett a megnyitón a művész legutóbbi tízévnyi munkáját összegző album magyarországi ősbemutatójára is sor került.

Zala Megye Múzeumai

Asztrotájképek és a kozmikus világ
kultúra

Asztrotájképek és a kozmikus világ

A Tejút, valamint a kozmikus végtelen extragalaxisainak titokzatos világa, a Naprendszer égitestjei és a Föld éjszakai tájai is megelevenednek azon a kiállításon, mely a Csillag-Képek 2021 Országos Asztrofotó Kiállítás anyagából válogat.
Monokróm, szakrális művek
kortárs

Monokróm, szakrális művek

A kereszthalál és a feltámadás a legfőbb témája a Keresztury VMK legfrissebb kiállításának, mely nem véletlenül a húsvét előtti időszakban nyílt meg. A szombathelyi Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész Stációk címmel mutatja be szakrális alkotásait.

XXI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon a Magyar Fotóművészek Világszövetsége rendezésében

FOTO ZALAEGERSZEG

Szobrok, melyek kicsipkézik a teret
kortárs

Szobrok, melyek kicsipkézik a teret

Nem szereti a szokványos dolgokat, és még mindig türelmetlen természet. Ezek a tulajdonságok viszont folyamatosan új ötleteket hoznak művészetébe; éljen akár Magyarországon, vagy az USÁ-ban… aztán meg újra Magyarországon.
Album Nagy Kálmán munkásságáról
kortárs

Album Nagy Kálmán munkásságáról

A festőművész 65. születésnapjára rendezett jubileumi kiállítás záróeseményeként mutatták be azt az albumot, mely szintén a jeles évforduló alkalmából készült. A kiadványba Nagy Kálmán festményei, novellája, valamint néhány róla szóló írás került.
Nagy Kálmán '65 - Születésnapi tárlat

Nagy Kálmán '65 - Születésnapi tárlat

Nagy Kálmán festőművész 65. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlat a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
Mázas kerámiák, érmek, grafikák
kultúra

Mázas kerámiák, érmek, grafikák

Nemcsak a hagyományos korsók és kerámiaszobrok, hanem életének fontosabb dokumentumai is a kiállítótérbe kerültek. Fotók, vázlatok, grafikák, makettek színesítik Németh János keramikusművész Utam című kiállítását.
Géb'Art 30: missziója volt a művésztelepnek
kortárs

Géb'Art 30: missziója volt a művésztelepnek

A Géb’Art Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep elmúlt 30 évben készült munkákáiból, illetve annak elődjét, az Egervári Művésztelepet prezentáló alkotásokból válogattak két kiállításra valót a jubileum alkalmával a szervezők. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben kizárólag a zalaegerszegi művészek mutatkoznak be. A Keresztury VMK Gönczi Galériájában pedig az ország más pontjain, illetve külföldön élő, egykori táborlakók munkáiból látható nagyon vegyes tárlat. Mindkét esetben október másodikáig láthatók a kiállított művek.
Élő Népművészet tárlat

Élő Népművészet tárlat

Élő Népművészet címmel látható kiállítás a Gönczi Galériában
Élő Népművészet regionális kiállítás
népies

Élő Népművészet regionális kiállítás

A XVII. „Élő Népművészet” országos kiállítássorozat regionális tárlatának és díjátadójának helyszíne volt a Keresztury VMK. Győr-Moson-Sopron, Vas- és Zala megyéből, illetve Szlovéniából érkező alkotók mutatták be pályázati anyagaikat, melyeket szakmai zsűri értékelt.
Természetfotók a Gönczi Galériában

Természetfotók a Gönczi Galériában

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége Természetfotó Tagozatának kiállítása látható.
Álomszerű képek, valósághű pillanatok
kortárs

Álomszerű képek, valósághű pillanatok

A tavalyi év legjobb természetfotóiból válogat az a tárlat, mely a Keresztury VMK Gönczi Galériájában nyílt meg a közelmúltban. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége Természetfotó Tagozatának kiállítása több szemszögből és többféle stílusban közelít a táj szépsége, vagy éppen az állatvilág felé.
Az univerzum színei
kultúra

Az univerzum színei

Aki valaha is olvasott Kosztolányi verset, vagy prózát, talán nem ismeretlen előtte az „égbolt-kék folt” hasonlat. És úgy általában is megfigyelhető, hogy az író műveiben sokszor szerepel az ég „halavány” kékjére utaló szín. Hogy az eget honnan nézvést, és milyen eszközzel látjuk kéknek, az más kérdés. Pláne, hogy manapság már ezen túlmenően az univerzum színeivel is megismerkedhetünk.
Fények és színek a kárpitokon
kultúra

Fények és színek a kárpitokon

Keresd a fényt! címmel nyílt meg Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, a Nemzet Művésze zalaegerszegi kiállítása a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60