Vezető hírek
A fa- és az erdőtelepítést jelképezi
Új Fásítók szobor a Zalavölgyi Parkerdőben
A szobortól balra Balaicz Zoltán polgármester és jobbra Boa Endre népi fafaragó iparművész
A faültetést jelképezve, az új szobron ugyanúgy, mint az eredetein, egy női és egy férfi paraszti alak áll csemetefával, amit akkor Horváth Ernő formázott meg egy Tormaföldéről származó 220 éves tölgy törzsére. Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy a Zalavölgye Parkerdő telepítése anno a városi tanács és a Zalaerdő együttműködésben valósult meg, amely kedvelt kirándulóhellyé vált az elmúlt évtizedekben. Ahogy az idő telt, a fák növekedésnek indultak, miközben az emlékoszlop tönkrement. Mint mondta, az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek a város szépítésére. Ennek jegyében köztéri alkotásokat állítottak fel, felújították a Hidegkúti-forrást a csácsbozsoki erdőben, ahol Páfrányok útja elnevezéssel túraútvonalat hoztak létre, amely az Alsóerdőn Tölgyek útja elnevezéssel létesül jelenleg. Innét jött az ötlet, hogy a tönkrement helyett új Fásítók szobrot helyezzenek el a parkerdőben. A Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület a polgármesteri hivatal közreműködésével pályázatot nyújtott be, és az elnyert 5 millió forintos támogatásból, és sokak összefogásából készült el többek között az új szobor, emelte ki a polgármester.
A Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület elkötelezett abban, hogy a város turisztikai vonzerejét növelje, értékeit megújítsa, tette hozzá az elhangzottakhoz Varga Csaba elnök. Mint mondta, ezek egyike a most átadandó Fásítók szobra. Az elkövetkezőkben is még számos turisztikai attrakció megújítása és létrehozása szerepel terveik között az önkormányzattal szorosan együttműködve.
A város turisztikai stratégiájában az új szobor létesítése nagyon komoly hozzáadott értéket képvisel, vélekedett Gecse Péter. Az alpolgármester ismertette, hogy ezen pályázat keretében tíz új pihenőpadot helyeztek ki a játszótérhez is, és felújították a sétányok egy részét, tovább szépítve a parkerdő környezetét.
Szívesen vállalta az újabb zalaegerszegi megbízást, mondta Boa Endre letenyei fafaragó. A kompozícióhoz alkalmas méretű fára egy magánerdőben lelt. A törzset kettévágta, és úgy illesztette össze, mert így akár 70-80 év is lehet az élettartama, időnkénti felújító festéssel, mint az eredeti, egyben hagyottnak.
A Zalavölgyi Parkerdőben az önkormányzat nagyszabású faültetési programja keretében 6700 csemetét telepítettek 2019 óta. Az új szobor átadásának alkalmából két fát, egy kocsányos tölgyet és egy magas kőrist ültettek el a projektben résztvevők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala