Vezető hírek
A virágos Zalaegerszegért
Az idén immár 15. alkalommal meghirdetett verseny előzménye Czobor Mátyás egykori polgármester által 1935-ben elindított Göcseji Hetek rendezvénysorozat volt, mondta Balaicz Zoltán polgármester. „Gondunkat, bajunkat akasszuk szegre, gyerünk a virágos Zalaegerszegre!” szlogen üzenetét azóta nemcsak az itt élők, de a mindenkori városvezetés is magáénak érzi. A virágosítás mellett projektekkel is igyekeznek a zöld környezetet megóvni, fejleszteni.
Díjazták a legjobbakat
A polgármester ezek között említette a Vizslapark tavasszal befejezendő megújítását, amire 230 millió forintot fordítanak. Hamarosan indul a Zöld Zala program, ami a Zala holtág rekultivációját teszi lehetővé 200 millió forintból. Továbbá 400 millió forintos ráfordítással ugyancsak elkezdődik a Gébárti-tó környezetének fejlesztése. Azt mondta, a város attól igazi közösség, hogy benne lakók is törődnek szűkebb környezetükkel. A 2017-es Virágos Magyarországért versenyen kiérdemelt Év Települése díj is ezt jelzi.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a környezettudatos magatartásra hívta fel a figyelmet, mely kapcsán úgy fogalmazott, hogy Zalaegerszeg az egyik legtisztább város az országban. Az utcák, terek tisztasága, a zöldfelületek parkosítása mellett a szolgáltatások színvonala, a vendégbarát szemlélet is fontos mutatói egy város életének, amelyekre a befektetők is kíváncsiak. Példaként hozta fel a járműipari tesztpálya ide telepítésében ez is szerepet játszott.
A „Virágos Zalaegerszegért!” környezetszépítő versenyt idén hat kategóriában írták ki. A családi házak, társasházak, társasházak egyéni lakói, valamint intézmények kategóriák tekintetében az első három helyezettet díjazták, míg a kereskedelmi és ipari telephelyek illetve a különleges, újszerű kategóriában egy-egy nyertest hirdettek.
Az ünnepségen a Csillagközi Székhelyóvoda körjátékokat adtak elő.
Családi Házak:
1. Bella Kálmán Eszter. 2. Csahók József Lászlóné. 3. Kulcsár István
Társasházak:
1. OTP Társasház Zalaegerszeg Toldi u. 2, Kinizsi u. 2-4 Berzsenyi u. 21-27.8900 Zalaegerszeg Berzsenyi u. 23.
2. Társasház Göcseji u. 61 8900 Zalaegerszeg Göcseji u. I/4.
3. Társasház Zalaegerszeg Göcseji u.598900 Zalaegerszeg Göcseji u.59
Társasházak egyéni lakói:
1. Szabó Jenő, Madách úti
2. Horváth Melinda, Nemzetőr u.
3. Máté Jánosné Stadion u.
Kereskedelmi és ipari telephely:
1. Nemes Róbert 8900 Zalaegerszeg Berzsenyi u.28/B
Intézmények:
1. Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Csillagközi Székhelyóvoda
2. Űrhajós Bölcsőde8900 Zalaegerszeg Űrhajós u. 2.
3. Zalaegerszegi Belvárosi II.sz. Óvoda Szent László u. Tagóvodája
Különleges, újszerű megoldások:
1. 146 Lakásos Társasház Berzsenyi u .28-30.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen