2024.10.09., szerda - DénesZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Biztonságosabb, egészségesebb ivóvíz

2020. február 06. csütörtök, 17:15
Szerző: Antal Lívia fotó: Seres Péter
Új háromlépcsős víztisztítási technológiát alakít ki a Zalavíz Zrt. a keleti vízbázison a KEHOP által támogatott négymilliárd forintos beruházás keretében. A közműfejlesztés Zalaegerszeg északi, keleti és déli részét, valamint Bocfölde, Sárhida, Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Alibánfa településeket érinti.

Jó ütemben halad a keleti vízbázis rekonstrukciója

A sajtóbejáráson Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a klíma- és környezetvédelem iránti elkötelezettség alapján a város képviselő-testülete 18 pontos cselekvési tervet fogadott el, melynek egyik fontos kitétele az egészséges ivóvíz biztosítása. Kiemelte, hogy a Zalavíz Zrt. fejlesztéseivel mindig is erre törekedett. Ez a szándék vezette, amikor korszerűsítette a nyugati vízbázist 2015-ben, ami 25 települést érintett a megyeszékhellyel együtt. A mostani projektben a keleti vízbázis felújítása van soron, miközben a szolgáltató már tervezi az északi vízbázis feltárását, reagálva a gazdasági fejlődés hozta ipari igényekre. A polgármester hangsúlyozta, ahogy a nyugati úgy a keleti vízbázis esetében is térségben gondolkodnak, hiszen a 2019. február végén kezdődő és várhatóan 2021 júliusára elkészülő projekt környékbeli falvakat is érint a megyeszékhely mellett. A Zalaegerszeg keleti vízbázisról ellátott települések ivóvízminőség-javítása és vízellátásának fejlesztése című projekt eredményeként még egészségesebb ivóvízzel tudják ellátni a lakosságot.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően immár hét éve nem emelkedett a víz, a gáz és az áram ára, miközben a közművek fenntartási költségei növekedtek. A keleti vízbázis rekonstrukciója kapcsán azt mondta, a világban zajló folyamatok közepette felértékelődik ez a beruházás, ami a biztonságos és az egészséges ivóvízhez jutást szavatolja a magyar emberek számára.

Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök vezérigazgatója azt emelte ki, hogy az új háromlépcsős víztisztító megépítésével közel 50 éves elavult technológiától válnak meg. A szűrőtartályok telepítése az év első negyedében várható, ezt követően felújítják és átalakítják a meglévő épületet a keleti vízbázison. A 24 kútból ötöt (Zalaegerszegen hármat (Zalaszentivánon és Pethőhenyén egyet-egyet) eltömítettek, és hat új kutat (Zalaegerszegen kettőt, Zalaszentivánon négyet) fúrtak. Az utóbbiak az új víztisztító kapacitásigényét biztosítják majd. A kivitelezés során 30 új közterületi tisztítót, valamint 14 kilométer új vízvezetéket építenek meg, a meglévő 250 kilométeres hálózatot pedig átmossák. Zalaszentivánon az új 100 köbméteres víztorony üzembe helyezése zajlik jelenleg. A tisztított víz a keleti vízbázisról az új vezetékeken át jut el Pózvára, Zalaszentivánra és Pethőhenyére. A teljes projekt a műszaki teljesítés alapján 62 százalékos készültségi fokon áll. A keleti vízbázis rekonstrukciója valamint az északi vízbázis feltárásának tervezése már az unokáink igényeit is szem előtt tartja, szögezte le végül.

Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere azt fűzte hozzá, hogy az önkormányzat az ellátás biztonsága érdekében saját forrást felhasználva évről évre végez felújításokat a városi ivóvízhálózaton, amelyre a 2020-as költségvetésben 140 millió forint áll rendelkezésre.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK