Vezető hírek
Vedd le a cipőd!
Kneipp-jellegű ösvény a pszicho rehabilitációs parkban
Hosszú, szomorú évtizedek teltek el ez idáig, hiszen a kórház pózvai telephelyén, ezen a területen koncentrációs barakk állt egykor. Épülete később a pszichiátriai osztály addiktológiai és gerontológia részlegének adott helyet, egészen 2008-ig, amikor is elbontották. A köznyelv szerint pózvai cserepesnek hívott épület helyén zöldfelület maradt, ahol tavaly egy fűszerkert, majd 270 tővel rózsakertet hoztak létre. Idén pedig továbbfejlesztették padokkal, virágágyásokkal valamint Kneipp-jellegű ösvénnyel, amelynek bejáratánál felirat figyelmeztet: vedd le a cipőd. Mert mezítláb (ami télen azért nem ajánlott) természetes talpmasszázsba részesülhetünk.
Az átadáson Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere a rekreáció, a pihenés, és a gyógyulás természet adta helyszínének nevezte az új parkot, ami egyaránt szolgálja a betegek, a hozzátartozók és a pszichátriai osztály munkatársainak örömét. Mint mondta, az önkormányzat is fontosnak érzi a rászorulók támogatását, ezért is járult hozzá a park kialakításához.
Dr. Sebestyén Gábor, Tolvaj Márta, dr. Halász Gabriella és Bíró István
Dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója úgy fogalmazott, hogy a park létrehozása és átadása sok emléket idéz fel. Részben azt üzeni, hogy közösségi összefogással mindenre képesek vagyunk, másrészt, hogy a múlt emlékét ápolni kell. Az egykori cserepes helyén ezzel a szándékkal létesült a pszicho rehabilitációs park, mellyel kapcsolatban köszönetét fejezte ki a Forrás Egyesületnek, a pszichiátriai osztálynak, és minden közreműködőnek. Mint mondta, a park harmóniát sugall, az itt töltött idő hasznos a léleknek, mert segít elfelejteni a problémákat. A társadalom felé pedig a nyitottságot képviseli, hangsúlyozta.
Dr. Sebestyén Gábor, a pszichiátria osztályvezető főorvosa felidézte, hogy az 1848-ban létesített zalaegerszegi kórházban már 1868-ban elmebetegeket kezeltek. A pszichiátriai osztály elődje 1909-ben jött létre, így jövőre százéves fennállásukat ünnepelhetik. Az akkor még ideg- és elmeosztály 1939-ben költözött ki Pózvára. 1983 az az év, amikor az ideggyógyászat és az elmegyógyászat szétvált. A történeti visszatekintéssel kapcsolatban úgy értékelt, hogy az osztály mindig is nyitottságot mutatott a társadalom felé. A pszicho rehabilitációs park létrehozása ennek újabb eleme, ahol nemcsak az orvosi, hanem a holisztikus szemlélet is jelen van. A foglalkoztató a nyolcvanas években épült, de a betegek gyógyításában már korábban is helyet kapott a szocioterápia, amit ez park is szolgál, emelte ki.
A kórház pózvai telephelyén kialakított park nemcsak a betegek, hanem a látogatók rendelkezésére is áll. Ahogy a kertészmérnök mondta, aki ide kijön, élvezheti jótékony hatását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között