2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Ismerd meg jobban lakóhelyed!

2021. augusztus 05. csütörtök, 19:26
Szerző és fotó: Antal Lívia
Gyapjúból, gyékényből és fűzfából népi játékokat készíthettek azok a gyerekek, akik részt vettek a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ és Zalaegerszeg önkormányzata TOP-projektje keretében megvalósuló Zalai identitás napközis táborban. A július 26–30, illetve az augusztus 2–6 között, két turnusban zajló tábor más elfoglaltságot is nyújtott a város általános iskoláiból érkező diákoknak.

A zalai identitás napközis táborban

A kétszer ötnapos ingyenes nyári tábor legfőbb célja, ahogy elnevezéséből is kiderül, a helyi, a zalaegerszegi, a zalai identitás erősítése volt, tudtuk meg a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ igazgatójától. Flaisz Gergő elmondta, ezért a hét minden napjára a projekt tematikájához illeszkedő programokat szerveztek. Hétfőnként a Tourinform Iroda közreműködésével felfedező túrára indultak a gyerekek, hogy megismerkedjenek a város nevezetességeivel, környékének természeti szépségeivel. A keddi napokon az ország legrégebbi szabadtéri néprajzi múzeumába, a skanzenbe látogattak. Szerdánként a tábornak helyet adó VMK-ban kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A csütörtöki napokat a szórakozásnak szánták: strandolás az Aquacity-ben, illetve rossz idő esetén pedig mozi kínált plusz elfoglaltságot a gyerekeknek. A pénteki napokon a Zalai Táncegyüttes tartott nekik bemutatót, amikor is közös néptánc- és népdalénekléssel zárták a tábort.

A két turnusban közel 70 gyermeket fogadtak. A tábornak semmilyen feltétele nem volt, a férőhelyek a jelentkezők sorrendjében teltek be. A gyerekek nagyon élvezték a tábort. Visszajelzéseikből az is kiderült, hogy sok új ismeretet szereztek lakóhelyükről, ami célja is volt a programnak, emelte ki Flaisz Gergő.

Barátságok erősödtek meg, illetve születtek. Az ősszel a negyedik osztályt megkezdő Parrag Leila Dzsamella és Németh Bíborka osztálytársak az Öveges-iskolában. Körbe fogták Simán Babettet, aki ősszel másodikos lesz a Petőfi-iskolában. Bíborka a többiek nevében elmondta, hogy a Tv-toronyban tett látogatás, és a falumúzeum tetszett nekik a legjobban. Kedvükre volt a szerdai napon (ottjártunkkor) a kézműves foglalkozás, a „régimódi” játékok készítése.

Ahogy a tábor többi diákjának is, hiszen Horváth Éva nemezkészítővel birkagyapjúból egeret, Hardi Edina játszóház-vezetővel gyékényből szitakötőt formálhattak, Dulics Margit, Király Zsiga-díjas kosárfonó népi iparművésszel pedig karikadobálót készíthettek fűzfából és kötélből.

A pályázati forrás segítségével 2022 nyarán is megrendezik a tábort hasonló programokkal, két turnusban, 30-30 gyerek részvételével.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK