Vezető hírek
Pirosba és rózsaszínbe öltözve
Valentin-nap a Schneider Electric gyárában
Gyovai Irma HR-vezető elmondta, az attrakció lényege éppen ez volt, hogy Valentin-napra minél több munkavállaló érkezzen piros és rózsaszín öltözetben. A vállalati körökben egyedinek számító kezdeményezés jó fogadtatásra talált. Kitűnő alkalmat nyújtott arra, hogy a kollégák saját magukban és egymás között is erősítsék a közösséghez tartozás élményét. A szeretet ünnepén nem hagyható figyelmen kívül az ajándékozás sem, ezért valamennyi munkavállalójának egy-egy tábla csokival kedveskedett a gyár vezetése.
– Jelenleg is kínálunk álláshelyeket, így minden lehetőséget megragadunk, hogy megmutassuk leendő munkavállalóinknak, hogy a Schneider Electric egy törődő, gondoskodó, odafigyelő munkahely, ahol jó eltölteni a munkaórákat. Természetesen azt is fontosnak tartjuk, hogy meglévő munkatársaink minél erősebben kötődjenek a vállalathoz, jól érezzék magukat nálunk – mondta el az esemény céljáról Andrej Myasnikov, a Schneider Electric MG Zala gyárigazgatója.
Egy nehéz időszak után kiváló lehetőséget adott erre a Valentin-nap. Ez volt az első ilyen közösségi nap, amit majd minden hónapban követ egy-egy vidámságra okot adó esemény.
A 2021-ben a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric két zalaegerszegi gyárában 550 főt foglalkoztat. Többségük hölgy, így szívesen vették a Valentin-napi gesztust, de férfi kollégáik sem voltak restek pirosba öltözni.
S ha már a Valentin-nap a szerelem, a szerelmesek napja, Kiss Margitot két évvel ezelőtt ezen a napon jegyezte el a kedvese. Mint mondta, az idei évi Valentin-napot már házaspárként töltik el kettesben finom vacsora mellett, amit ő készít.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán