Archivum
Kié lesz a legszebb konyhakert?
Zalaegerszeg idén is csatlakozik a Magyarország legszebb konyhakertje országos programhoz. A polgármesteri hivatal felhívására olyan kerttulajdonosok, vagy közösségek jelentkezését várják, akik udvarukon, vagy erkélyükön zöldségeket, gyümölcsöket termelnek.
Idén is meghirdetik az országos versenyt
A pályázat részleteiről Vigh László országgyűlési képviselő, és Tolvaj Márta alpolgármester tartott sajtótájékoztatót Visi Zoltánék páterdombi kertjében. A család a tavalyi verseny egyik különdíjasa lett.
Vigh László elmondta: az országos program az önfenntartást, a saját termékek fogyasztását népszerűsíti, ezért idén is meghirdetik "A legszebb konyhakertek – Zalaegerszeg" versenyt. Annál is inkább, mert nem mindegy, hogy mi kerül az asztalunkra; így akinek van lehetősége arra, hogy saját kertjében zöldségeket, gyümölcsöket termeljen, az mindenképpen próbáljon meg egy kis konyhakertet kialakítani. Érezni fogja a különbséget a bolti és a saját termék között. De már azzal is sokat tehetünk egészségünkért, ha legalább egy gyümölcsfát elültetünk a kertünkben – fogalmazott a képviselő.
Tolvaj Márta a versennyel kapcsolatban elmondta: 2012-ben Karcagról indult el a kezdeményezés, Kovács Szilvia alpolgármester ötlete alapján. Zalaegerszeg tavaly csatlakozott a programhoz, mellyel szeretnék megbecsülni a kiskerttulajdonosokat. Annál is inkább, mert a kertművelésnek jótékony társadalmi és közösségépítő hatása van. Ráadásul a tudás átadásával képes hidat építeni a generációk között.
A Magyarország – és azon belül is Zalaegerszeg – legszebb konyhakertje versenyt hét kategóriában hirdetik meg. Balkon, mini, zártkert (zöldség, gyümölcs, vegyes) és közösségi (óvodák, iskolák, és más szervezetek, intézmények) kategóriában várják mindazok pályázatát, akik saját, vagy bérelt kertjükben konyhakerti zöldségeket, gyümölcsöket termesztenek.
A jelentkezéséket május 31-ig várják. Részletek a zalaegerszeg.hu és az alegszebbkonyhakertek.hu oldalon találhatók. Jelentkezési lap a polgármesteri hivatalban is kérhető. A verseny folyamán két alkalommal lesz zsűrizés, eredményhirdetésre pedig szeptemberben kerül sor.
Visi Zoltánné, a tavalyi megmérettetés különdíjasa elmondta: barátai, rokonai unszolására, az utolsó pillanatban adta be a pályázatot. Nem is gondolt arra, hogy díjazott lesz, de végül nagyon örült a sikernek. A páterdombi kert többek között a magasított ágyásai, vegyszermentessége, saját komposztja és házi készítésű, természetes növényvédőszerei miatt kapott elismerést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban