Archivum
A bronz már megvan
ZTE FC - Soroksár SC 2-1 (0-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 1580 néző. Jv.: Németh Á. Gólszerzők: Daru (70., 76. p., a másodikat 11-esből), illetve Haris (80. p.).
ZTE: Szappanos - Simonfalvi, Forgács, Króner, Szalkai - Babati, Patvaros, Wittrédi (Szakály 64. p.), Bedi, Városi (Bailo 64. p.) - Daru. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
Az első negyedórában a vendégek játszottak veszélyesebben, láthatóan folytatni akarták tavaszi menetelésüket, miután 9 mérkőzést nyertek egymás után. A félidő közepén a ZTE kapufát rúgott, helyzeteket alakított ki, de a biztonság volt az első. Zártan védekezett a hazai csapat, láthatóan tartott a vendégektől. Fordulás után Bajzát percei következtek, lehetőségeit azonban szerencsére kihagyta. Továbbra is a vendégek előtt adódott több lehetőség, Szappanos védett kétszer bravúrral. A 70. perc táján a ZTE percei következtek. A DVSC-vel hírbe hozott gólkirály jelölt, Daru egy fejessel megszerezte a vezetést, majd belőtte a nem sokkal később megítélt büntetőt is. Az addig remeklő Szappanos azonban kapott egy potyagólt, s izgalmassá vált a hajrá. A ZTE azonban megtartotta egygólos előnyét és nyert.
A vendégek Egerszegen is igazolták jó hírüket. A ZTE végül kicsikarta a számára fontos győzelmet. Papíron még feljuthat, valójában erre kevés esélye van. Az utolsó fordulóban a Mezőkövesd vendége a kiesett Dunaújváros , az egerszegi csapaté a szintén búcsúzó Ajka. Mindenesetre a bronzérmet már megszerezte a ZTE.
Értékelés:
ifj. Mihalecz István, a ZTE vezetőedzője: - A játékosok óriási mentális erőről tettek tanúságot. A második félidőre gördülékenyebbé vált a játékunk. Kezdünk csapattá válni.
Lucsánszky Tamás, a Soroksár vezetőedzője: - Gratulálok a ZTE győzelméhez, 1-0- ás állás megfordíthattuk volna a mérkőzést. Örülök, hogy Egerszegen is igazoltuk jó hírünket.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - Egy jó csapatot győztünk le, élnek reményeink, ennyi.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukba