Archivum
Mozgásműhely a belvárosban
Az egészséges életmód elősegítése, a prevenció és a különféle mozgásformák megismertetése, megszerettetése a célja a közelmúltban felavatott zalaegerszegi mozgásműhelynek. Az Életed az Egészséged Egyesület által működtetett Moveland Mozgásműhely az egykori sportiroda helyén nyílt meg, a Kossuth utcán.
Moveland az egészségfejlesztésért
Az önkormányzati helyiségben kialakított sportcentrumot Balaicz Zoltán polgármester adta át hivatalosan is a közönségnek. Mint fogalmazott: az önkormányzat helyesen döntött, amikor támogatta a kezdeményezést, hiszen tény, hogy napjainkban mind nagyobb figyelmet kell fordítani az egészségfejlesztésre és a sportra. Egy sportos, lendületes város kifelé is pozitív üzeneteket hordoz, befelé, vagyis az itt élők felé pedig pozitív töltést, jótékony energiákat ad.
Veszprémi Borbála vezető edző, az egyesület alelnöke a megnyitón röviden bemutatta a civil szervezet létrejöttének körülményeit. Mint fogalmazott: 2013-ban azzal a céllal alakultak meg, hogy helyi szinten aktív szerepet vállaljanak az egészségnevelés, egészségfejlesztés és prevenció terén; legyen szó óvodás, vagy szenior korosztályról. Kellett egy hely – aminek létrejöttében sok segítséget kaptak a várostól és a polgármestertől, amit ezúton is köszönnek –, és egy jó csapat. A Moveland munkáját sportoktatók, rekreációs szakemberek, edzők – vagyis egy szakmailag felkészült team (Horváth Szabolcs, Kiss Anna, Joós István, Miszory Erika, Veszprémi Péter) segíti. Céljuk, hogy a jövőben különféle mozgásformákkal, és tanácsadással javítsák a zalaegerszegi lakosság egészségi állapotát, illetve gondot fordítsanak a – főleg mozgásszervi és érrendszeri – betegségek megelőzésére.
A mozgásműhely hivatalos nyitónapján többféle sportággal is megismerkedhettek az érdeklődők, melyek közül többet ki is próbálhattak. Bemutatkozott a Zalaegerszegi Shotokan Karate Egyesület Molnár Tamás elnök vezetésével, majd a budapesti Bartendaz Hungary (street workout) csapata tartott látványos bemutatót Joós István alapító irányításával. Ezt követően a BodyRope, a Sandbag, a Freestyler valamint a Spinning edzéseket is kipróbálhatták a résztvevők. A Movelandban nagy hangsúlyt fordítanak a saját testsúllyal végzett edzésekre, de kardio-órákra, illetve gerinckímélő –és védő foglalkozásokkal (Fittball, gerinctorna) is várják a mozogni, felfrissülni vágyókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész