Archivum
Szerető családban...
Az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja alkalmából invitálták a sajtó munkatársait Gotthárdné Jakabfi Piroska zalaegerszegi nevelőszülőnél tartott látogatásra. A találkozót a nevelőszülői hálózat népszerűsítése érdekében szervezték.
Bővítenék a nevelőszülői hálózatot Zalában
Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója elmondta, az anya nélkül felnövő gyerekek életéből hiányzik a legfontosabb kötelék és szeretetforrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthető. A kirendeltség és a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ éppen ezért kiemelten fontos küldetésének tartja, hogy az intézményeikben elhelyezett gyermekek, akik valamilyen okból nem élhetnek vérszerinti szüleikkel, szerető családban nevelkedhessenek örökbe adásukig vagy hazaadásukig. A megyében 104 nevelőszülőnél 216 gyermek él, az intézményes gondozásra szorulók egyharmada. Azért szorgalmazzák, hogy minél több gyermek nevelőszülőhöz kerülhessen, mert számukra is rendkívül fontos lenne a családi, szülői minta.
Gotthárdné Jakabfi Piroska és férje két saját lányuk (Gréta és Georgina) mellett három gyermekotthonból érkezett kislányt nevel. Egyhónapos korától a most 11 éves Barbit, két éves korától a 13 éves értelmileg akadályozott Rékát és a 4 éves Vivient, szintén kétéves korától. Ő június végén visszakerül édesapjához, a két nagyobbik végleg a családdal marad. Miközben meséli életüket, a két otthon lévő kislány, Réka és Vivien folyamatosan szólítgatja: anya, anya. Piroska elmondta, a kezdetektől fogva anyának és apának hívják őket nevelt gyermekeik. Mivel tartják a kapcsolatot vérszerinti szüleikkel, elfogadták azt is, hogy két édesanyjuk és édesapjuk van.
Arra a kérdésre, mivel ösztönözné a családokat a nevelőszülőségre, a következőket válaszolta:
– Mielőtt belekezdenének, üljön le a család, és beszéljék át, mert ez a hivatás életre szóló feladat. Nem kell tőle félni, persze vannak nehézségek, de nincs annál csodálatosabb dolog, mint látni, érezni, hogy a gyerekek milyen boldogok.
A gyermekvédelmi központ a kirendeltséggel közösen május elején, június elején újabb képzést szervez, melyre szeretettel várják a leendő nevelőszülőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen