Archivum
A Zelka Zrt. működési-fejlesztési programja
A Zelka Zrt. a 2010-es évet új felállással kezdte, ahol a fő profil immár – a kereskedelmi ipari hűtéstechnika tapasztalataira alapozva – a klíma- és szellőzéstechnikai termékek, a napkollektorok, napelemek forgalmazása és szerelése lett.
A klímaberendezések szerelésének szezonja hamarosan indul – kezdte az ismertetést Dömők József, a cég ügyvezetője. – Kínálatunkban továbbra is két gyártó – a Midea és az LG – termékei szerepelnek, a későbbi reklamációk elkerülése végett más termékeknek a felszerelését csak különös körültekintéssel vállaljuk. Többször elmondtuk már, hogy a Midea gyártmányaival elsősorban a lakosságot és a kisebb cégeket célozzuk meg.
A tapasztalatunk szerint ez a márka magasan a legjobb minőséget képviseli a kiskereskedelemben kapható azonos paraméterekkel és árral rendelkező termékek között. Ugyanakkor az LG termékeit a komolyabb igényeket támasztó felhasználóknak illetve az ipari szektornak kínáljuk. Külön figyelmet érdemelnek azok a hőszivattyús rendszerű klímák, amelyek árukat tekintve ugyan drágábbak, energia megtakarításuknak köszönhetően azonban pár év alatt megtérül ez a különbözet.
A kábeltelevízió területen 15 település – Vasvár, Pácsony, Körmend, Vasalja, Nádasd, Katafa, Kustánszeg, Zalatárnok, Barlahida, Máhomfa, Kerkateskánd, Lispeszentadorján, Kiscsehi, Bázakerettye és Nemesnép – hatezer lakásában vagyunk jelen az egyébként nyolcezer lakásos területen – folytatta Dömők József. – A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a kábeltelevízió mellett több helyen már megtalálható az internet és az IP-telefon is. Ezen a területen jelenleg a szolgáltatások szintjének emelése a legfontosabb feladat.
Kismértékben megmarad a szerviztevékenység is, a korábbi kapacitásunkat azonban a felmerülő igényekhez mérten folyamatosan optimalizáljuk. A felesleges garanciális szerződéseket – amelyek kizárólag az áru cseréjére rendezkedtek be – megszüntetjük, s csak a nagyobb partnerekkel tartjuk a kapcsolatot. Az intézkedést – az emelkedő alkatrészáraknak köszönhetően – a lakossági megrendelések visszaesése is indokolja.
A vagyonvédelem, a tűzjelző rendszerek, kártyás belépőrendszerek és az elektroakusztika területeken is a megrendelések visszaesése a jellemző, azonban ezt a profilt a gazdaság fellendülésében bízva nem kívánja leépíteni a cég.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata