Archivum
Járműipari tesztpálya épül
"A jövő az ipar és a digitális technológiák összeolvadása, és ebben egyelőre sem Európa, sem Magyarország nem elég jó, a feltételek viszont adottak. Magyarország próbálja átkormányozni a jelenleg elsősorban összeszerelő üzemekből álló autóipart tudásintenzívebb vizekre, ennek érdekében tesztpályát építünk önvezető kocsiknak Zalaegerszegre –fogalmazott Orbán Viktor, a műegyetemen tartott Jövő autói című konferencián.
Közel negyven milliárdos beruházás Zalaegerszegen
A miniszterelnök hozzátette: a kormány a járműipar további támogatása érdekében döntött a tesztpálya építéséről Zalaegerszege. Hozzátette: itt lesz lehetőség az önvezető járművek tesztelésére, ez lesz a legnagyobb ilyen pálya ötszáz kilométeres sugarú körben, a régióban. A részletekről Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester a bejelentést követően rendkívüli sajtótájékoztató keretében szólt.
Vigh László elmondta: a kormány döntése értelmében 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez. Jelezte: Zalaegerszeg évek óta szeretett volna egy ilyen volumenű beruházást megvalósítani, ez ügyben többször is tárgyaltak a miniszterelnökkel. A járműipari tesztpályával felkerülhet a zalai megyeszékhely az európai térképre. A térség országaiban működő járműgyártók tesztelhetik itt autóikat, hetekre, hónapokra ideköltözve. Olyan központ épül benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, melyek lehetővé teszik, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb beruházása legyen a zalaegerszegi.
Balaicz Zoltán hozzátette: óriási lehetőséget kapott a város, amely 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkban. Az önkormányzat a TOP program keretéből 3,1 milliárdot fordít az előkészületekre (útbekötésre, közműfejlesztésre). Az építkezés befejezését 2017 december végére tűzték ki. A tesztpálya mintegy 350 kvalifikált munkaerőnek (mérnököknek, kutatóknak) biztosít majd álláslehetőséget. A polgármester szerint a létesítmény nem csak Zalaegerszeg, Zala megye, de az ország szerepét is erősíteni fogja. Ma már a gyártás mellett egyre fontosabb szerep jut a fejlesztésnek, ezt szolgálja a zalaegerszegi beruházás is, amely hatással lesz a város oktatására, leginkább a műszaki felsőoktatásra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPolgárőrök nyílt napja Ebergényben