2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Archivum

Zalában 500 gépkocsivezetőt képeznek ki

2016. április 09. szombat, 16:59
Címkék:

Bértámogatással és képzéssel álláskeresők elhelyezkedését hivatottak segíteni az Európai Unió által támogatott munkaerő-piaci projektek, melyekről az Európai Munkáltatói Napok program keretében több városban is tájékoztatták az érdeklődőket a megyében. A rendezvénysorozat első állomása Zalaegerszeg volt, melyre szerkesztőségünk is ellátogatott.

sofor

Elhelyezkedést segítő foglalkoztatási programok
különféle célcsoportok számára

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott köszöntőjében a Zala Megyei Kormányhivatal által szervezett program jelentőségére hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott, a foglalkoztatási támogatásokról szóló információk átadásával egyaránt segíteni kívánják a munkáltatókat és az álláskeresőket. Az elérhető kiírások nemcsak a munkahelyek megőrzésére, a munkanélküliek sikeres elhelyezkedésére irányulnak, hanem az egyes ágazatok munkaerőhiány-problémájára is megoldást kínálnak.

Dr. Babati Szabolcs, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának főosztályvezetője többek között elmondta, a GINOP Út a munkaerőpiacra kiemelt projektre mintegy 3 milliárd forint áll rendelkezésre Zalában. Ezt bértámogatásra és képzésre fordítják az álláskeresők elhelyezkedésének segítésére. A támogatottak 50 százalékét hátrányos helyzetű álláskeresőkből választják ki. Közéjük tartoznak a 25 és 35 év közötti pályakezdők, az alacsony iskolai végzettségűek, a tartósan munkanélküliek, az 50 év felettiek, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába elhelyezkedni kívánók. A GINOP Ifjúsági Garancia Program a 25 év alatti, se nem tanuló, se nem dolgozó fiatalok munkaerő-piaci integrációját hivatott elősegíteni, melyre egymilliárd forint áll rendelkezésre a megyében. Képzésen vehetnek részt, illetve állásajánlattal keresik meg őket, melyhez bértámogatást rendelnek. A "Nők 40+" munkaerő-piaci program hazai forrásból valósul meg, mely a negyvenéves jogosultsági idő megszerzésére irányul.

A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába központi munkaerő-piaci programban 500 főt vonnak be. Ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor felveheti a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatást is. Például egy tíz hónapos közfoglalkoztatás esetén, ha egy hónap múlva el tud helyezkedni a versenyszférában, kilenc hónapon át a 22.800 forintot is megkapja.

Az OFA Hivatásos Gépjárművezetői Programmal a fuvarozási ágazatot sújtó munkaerőhiányt kívánja a kormány enyhíteni. Dr. Babati Szabolcs ezzel kapcsolatban elmondta, az országos felmérés alapján ma legalább hatezer gépkocsivezető tudna szinte azonnal elhelyezkedni, a vállalkozók azonban önerőből képtelenek kiképezni a sofőröket. A hatezres létszám negyven százaléka Budapestre és Pest megyére esik, a többi a vidékre. Zalában ez a szám 500, vagyis ennyi embert tudnának a cégek foglalkoztatni sofőrként.

A programba a munkahelyet váltani szándékozókat és az álláskeresőket egyaránt várják. A kormány országosan ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból fedezi a leendő sofőrök számára a szükséges jogosítványok megszerzésének költségeit. Ez nem csupán képzés, hiszen a jelentkezőket akkor vonják be, ha már kapcsolatban állnak egy céggel. Vagyis rendelkeznek konkrét ígérvénnyel, illetve munkáltatói szándéknyilatkozattal, vagy már tanulmányi szerződést is kötöttek leendő munkáltatójukkal.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)