2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Archivum

Bátorságuk, hazafiságuk ma is példa

2016. március 15. kedd, 14:37
Címkék:

1848 emléke azért is oly eleven bennünk, mert az első lépés volt a polgári Magyarország felé vezető úton. Olyanok álmodták valóssággá, akik tudták, hazánk szabadsága, függetlensége, a polgári Magyarország eszméje elválaszthatatlanok egymástól – fogalmazott ünnepi beszédében Dömötör Csaba miniszterhelyettes a Csány László szobránál Zalaegerszegen.

marc15 10 net

Megemlékezés a 48-as szabadságharc és forradalom hőseiről

Mint mondta, a 48-as szabadságharc azért lehetett egyetlen vér nélküli forradalom akkoriban, mert mindenki egyet akart az országban. Kitért Csány László szerepére, aki királyi majd kormánybiztosként elszántan szervezte az ellenállást, intézte a hadsereg ügyeit, mellyel sikeresen védte meg a déli határszakaszt. Intézte Bem József hadseregének ellátását is, így neki is köszönhető a császári csapatok kiverése Erdélyből. Egy volt azon hősök között, akik miatt a 48-as magyar szabadságharc és forradalom európai mértékkel is példaértékű volt.

marc15 4 net

Az államtitkár arra figyelmeztetett, hogy 48-hoz hasonlóan most újra olyan időket élünk, melyek befolyásolhatják szabadságunkat. Ezúttal a szuronyok helyett a migrációval kell megküzdenünk. Az elmúlt évben ugyanis másfél millió bevándorló érkezett ellenőrizetlenül, miközben az Európai Unió egyes vezetői megfeledkeznek a történelem vastörvényeiről. Multikulturalizmust, békés egymás mellett élést hirdetnek, de ehelyett brutális terrorcselekmények tartják sakkban a tagállamokat. Az unió szemben állva minden európai értékkel, úgy akarja rákényszeríteni az országokra a kötelező betelepítési kvótát, hogy azok lakosságát nem kérdezi meg. Ilyen körülmények között, nem túlzás azt állítani, hogy Európában ismét bátorságra, elszánt kiállásra, és józan észre van szükség. A bevándorlás nem lehetőség, hanem veszélyforrás. Ezért magyarként nem engedhetjük meg, hogy mások döntsenek sorsuk felett, hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

marc15 2 net

A megemlékezés szentmisével kezdődött a Mária Magdolna Plébániatemplomban. A Deák-szobornál Juhász Előd János diák-alpolgármester mondott beszédet. A Csány-szobornál Boronyák Tibor, a gyenesdiási Asbóth Sándor Huszárbandérium tagja elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét, a Maros Művészegyüttes pedig mezőségi táncokat adott elő.

marc15 9 net

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)