2025.06.18., szerda - Arnold, LeventeZalaegerszeg időjárása

Archivum

Gyenesdiás még több sikert szeretne

2015. március 04. szerda, 07:38
Címkék:

"Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton térségének egyik legvonzóbb nagyközsége a térség és a helyi közösség érdekeit szolgálva kívánja megőrizni és valódi erényekre fókuszáltan próbálja fejleszteni becses, égi hagyatékként megörökölt kincseit. Óvni és tökéletesíteni az összes természeti értékét, a minden szépet és jót nyújtó Balatont, a kedvező fekvésének köszönhető remek klímáját, a tanúhegyekkel szegélyezett vadregényes tájakat, a kirándulásokra csábító gyalog- és kerékpáros útjait, a Diási Játék- és Gyenesi Lidóstrandját, és mindazt, amelyek gazdagítják az itt élőket és remek kikapcsolódást kínálnak az ide érkező turistáknak."

gyenes pr 1

Partneri együttműködéssel

Az önkormányzati képviselő-testület küldetését faggató kérdésre válaszolt ekképpen Gál Lajos polgármester, aki a választópolgárok jóvoltából – egyedüli indulóként – immár a harmadik önkormányzati ciklust kezdhette meg. Szerinte a település sikerének záloga a civil, az önkormányzati és a vállalkozói szféra partneri kapcsolatában rejlik. Mi a lényege a közös gondolkodásnak? – érdeklődtünk elöljáróban.

– A korrekt partneri együttműködés. Tavaly 70 millió forintért önerős fejlesztések révén sikerült modernizálni a községet. A kooperáció és a sikeres pályázatok mindezeket csupán kiegészítették. A jövőben az együttgondolkodás jegyében drukkolunk, hogy a szomszédos városokban komoly munkahelyek, centrális szektorok szülessenek, a Kelet-Zalai Gyenesdiás pedig a maga módján és helyzetében, mindenben segíteni szeretné a térségi együttműködést, és kapcsolódik a közös fejlesztési akarathoz. A biztonságos és hosszútávra szóló fejlődés irányát, a tervezhető jövőkép tendenciáját az erős bástyának tekinthető Gyenesdiás a környék partnertelepüléseivel közösen tudja csak meghatározni.

A pályázati elképzeléseket, az ágazati projekteket az országos, a régiós, a balatoni és a megyei struktúrákhoz igazítottan, helyesen pozicionálva vihetjük csak sikerre. Erre tekintettel határoztunk arról, hogy a hivatalon belül létrehozzuk a pályázati és településfejlesztési kabinetet. Kötelességünk a jórészt turisztikai és munkahelyteremtő szolgáltatási igényeket figyelembe venni és rugalmas ügyintézéssel segíteni, ha szükséges hivatali munkatársak bevonásával is, hiszen a településen teremtődik érték ez által. A közel 4000 fős nagyközség, Zala megyében a nyolcadik legnagyobb létszámú és népsűrűségű település ettől az évtől már Közös Önkormányzati Hivatallal működik Vállus kisközséggel, akiknek a jövőben partneri együttműködést és korrekt, rugalmas hivatali ügyintézést ígérek.

– Milyen lesz Gyenesdiás idei költségvetése?
– Átlátható, korrekt, megfontolt költségvetés kerül a testület elé. Viszonylag szerencsésen, több mint 40 millió forintos pénzmaradványnyal fordultunk bele az idei gazdasági évbe. A rossz nyár ellenére az adóbevételeink az elmúlt évben közel 15 százalékkal növekedtek. A testület úgy foglalt állást: a további értékteremtésre tekintettel nem csökkenti a civil-, az egyéb közösségi és a sporttámogatásokat, a kultúra, a környezetvédelem, és az idegenforgalom fejlesztését célzó összegeket. Az utakra, járdákra és a csapadékvíz-elvezető rendszerek korszerűsítésére, az energiahatékonyság növelésére is sikerült tartalékolni. A tartalékalap nem túl nagy, de óvatosan terveztük az adóbevételeinket; a strandi bevételeket ismét körültekintően, minimális belépőjegyár-emeléssel kalkuláltuk.

gyenes pr 2

– Mik az idei legfontosabb feladatok?
– A konszolidált, békés, nyugodt fejlődés útján elindult Gyenesdiás nemcsak családbarát, befektetőbarát, hanem vállalkozóbarát nagyközség is egyben. A helyi vállalkozások száma félezer fölötti és a munkanélküliségi ráta még mindig csak negyede a megyei átlagnak. Minden tiszteletet és segítséget igyekszünk megadni a jelentős adófizető vállalkozóinknak, befektetőinknek és projektjeinket segítőknek, akik településünk adófizetőiként, munkahelyteremtőiként nagyon sokat tesznek a mindennapokban. A település ázsiójának növelése az egyik leglényegesebb. Várjuk a konszolidációs pályázat megjelenését. Hitel nélkül gazdálkodó önkormányzatként államtitkári ígérettel bírunk egy 112 millió forintnyi kiírás biztosításáról. Az összeggel jól sáfárkodnánk. A napi 650 adagot főző étkezde helyszűkében van, a bővítés elengedhetetlen, de ugyanígy az orvosi és gyermekorvosi rendelő fejlesztése is esedékessé vált, a kibővült praxis miatt.

A 42 km úthálózattal rendelkező településen természetesen elengedhetetlen az utak, járdák építése is. Zászlós programként tekintünk a 420 fős iskolához kapcsolt újabb tanterem bővítésre, a tornaterem kialakítására. Egy MLSZ pályázat nyerteseként műfüves pályát építünk most tavasszal, amit a felnőtt sportbarátokon kívül az iskolások, de még az ovisok is használhatnak. Fontos feladat a települési közvilágítási energiahatékonyság és a közintézmények szigetelésének kialakítása is, de a halfogyasztás és a halgasztro-kultúra, a helyiterméklánc népszerűsítése sem marad el a helyi piacunkon. Szeretnénk kiépíteni egy komplex köztérfigyelő kamerarendszert. A közbiztonság megszilárdításának szándékával új prevenciós irodához és nagyobb forráshoz jut a helyi polgárőrség. Nem mondunk le a nagyhírű, sikeres fesztiváljaink, programjaink megrendezéséről. Idén több meglepetéssel is előrukkolunk majd.

– Mivel készítik elő a szezon sikerét?
– Egy tartalmas programcsomagot kínálva támogatjuk a Hotel Katalin, a Természet Háza Látogatóközpont, a Darnay-pince komoly, egységes arculatú marketing megjelenését. A Diási Játékstrandot tavaly újra a Balaton régió egyik legjobb strandjának ítélték meg a fürdőzők. Ez az elismerés további attrakciófejlesztésekre ösztönöz. Az ugyancsak népszerű lídó strandon új kapuzat tervei készülnek. A vendégek választhatnak a Balaton-parti élmény és természetközeliség között. A Keszthelyi-hegység látnivalóit, a kilátóit új elemekkel bővítve, kirándulóprogramokkal gazdagítva kívánjuk helyzetbe hozni. Komoly öko-turisztikai programot tervezve a balatoni bringakörúthoz szeretnénk csatolni a hegyek nyújtotta élményelemeket.

A Yacht Egylet és az iskola közös 34 millió forintos projektje a vitorlásoktatás jövőbeni iskolai népszerűsítése terén, az utánpótlás-nevelésben hozhat újdonságot, hisz hajóbeszerzésekre és infrastruktúrafejlesztésekre is sor kerül a vízparton, hogy hatékonyan el lehessen indítani gyerekeink oktatását, vízi-táborok szervezését és a vendégek kiszolgálását. Odafigyelünk a partvédő művek állapotára, és fontosnak érezzük a strandföveny felületi feltöltését, a közvetlen parti sáv újrafüvezését. A gyermek képviselő-testület ötleteit, javaslatait idén is, nem csupán meghallgatjuk, de ha lehet, meg is valósítjuk.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)