Archivum
Hároméves a felsőrajki termelői vásár
Langallóból készült tortával, a térség termelőit bemutató kiadvánnyal valamint ostorcsattogtatással ünnepelte hároméves fennállását a felsőrajki termelői vásár közönsége május utolsó szombatján.
Valódi kézműves minőséget kínálnak
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében hangsúlyozta, a vásár a nosztalgia felkeltése mellett azt a tudást is bemutatja, ami nemzedékről nemzedékre hagyományozódott át az eltelt évtizedek, évszázadok alatt. Ennek köszönhetően a helyi termelők olyan minőségi termékeket, élelmiszereket állítanak elő, ami után kapva kapnak a vásárlók. A friss, egészséges és piacképes élelmiszerek megvásárlásának lehetőségével a vásár divatot teremtett, ami a termelők és kézművesek munkájának elismerését is magával hozta. Mint mondta, kormányzati szándék a hazai kistermelők erősítése, mert a cél az, hogy egzisztenciát tudjon teremteni a magyar vidék.
Vigh László országgyűlési képviselő, Felsőrajk korábbi polgármestere, a vásár ötletgazdája úgy vélekedett, a kezdeményezés elérte a célját, a 2013 áprilisában elindított vásár az eltelt három év alatt bebizonyította létjogosultságát. Itt nemcsak, hogy nem kell fizetni helypénzt, ráadásul még vendégül látják a vásározókat. A felsőrajki vásár sikere köszön vissza a születésnapra készítetett, Zala kincsestára címet viselő kötetből, ami Közép-, Nyugat- és Dél-Zala helyi termelőinek tevékenységét mutatja be. Kiemelte, minőségi termékeikhez arcukat, nevüket is adják, ahogy a vásárban is teszik mindenegyes alkalommal.
Dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet-vezető elmondta, szervezetük, a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesülettel közösen jelentette meg a kiadványt a Leader térségek között együttműködés keretében. A helyi termékek népszerűsítése szándékából készített kötet valóban Zala kincsestárát vonultatja fel, melyben 74 településről közel 160 termelő tevékenysége, portékája ismerhető meg. A kiadvány mellett egy gravírozott fakanalat is ajándékba adtak a vásározóknak. A születésnapi torta igazán hagyományosra sikeredett, ugyanis sütemény helyett langallóból készítette el Zsuppán László. Lendvajakabfa polgármestere emellett annyi langallót sütött ki segítőivel a kemencében, hogy abból minden érdeklődőnek jutott.
Vigh László ezúttal is játékos vetélkedőre hívta politikus társait és a közéleti személyiségeket. Az győzött, aki 15 másodperc alatt minél többször megszólaltatta a karikás ostort. Az ostorcsatát holtversenyben Vigh László, Rigó Csaba kormánymegbízott és Besenczi Árpád színművész, színházigazgató nyerte 8-8 érvényes suhintással.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen