Archivum
Játszótér gyermeknapra
Igazán alkalomhoz illő ajándékkal, egy új játszótérrel lepte meg Kispáli önkormányzata a legkisebbeket a gyermeknapon. Az eseményre a település sport- és szabadidőközpontját is játszótérré változtatták, ahol többféle játszóalkalmatosság kínált vidám kikapcsolódást a gyerekeknek.
A gyermekekre, a közösségre figyelve Kispáliban
A program ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Elsőként Vigh László országgyűlési képviselő szólt az érdeklődőkhöz. Beszédében hangsúlyozta, aki játszóteret épít, építtet, az a falu jövőjére, a lakosság megtartására gondol. A helyi gyermekek számára a játszótéren megélt kalandok, örömök és csínytevések olyan életre szóló élményeket nyújtanak, melyek a településhez való kötödésüket erősíti. A játszótér egyben a felnőttek találkozóhelye is. Méltatva Kispáli önkormányzatának szándékát kijelentette, nem késlekedtek a megvalósítással, pályázat nélkül önerőből építették meg a játszóteret.
Horváth Zsuzsanna polgármester Juhász Gyula sorait idézve úgy vélekedett, Kispáliban rengeteg csillogó és vidám gyermekszem van, nemcsak gyermeknapon, hanem az év minden napján. A faluban ugyanis nem csupán a szülők szeretnének mosolyt csalni az arcukra, hanem az önkormányzat is. Ezért döntöttek az év elején a képviselő-testülettel arról, hogy a meglévő játszóteret megújítják, és új játszóeszközökkel bővítik. A 2015. évi költségvetésben másfél millió forintot különítettek el erre a célra. A település vállalkozóinak felajánlásából háromszázezer forint gyűlt össze. A létesítmény megépítésében lelkes önkéntesek is részt vettek, hiszen többek között közel harminc köbméter homokot kellett betalicskázni és eligazítania a játszóeszközök alatt. A polgármester köszönetet mondott a beruházásban közreműködnek. Úgy fogalmazott, közös összefogással olyan értéket teremtettek, melynek mindannyian örülhetnek, persze főleg a kisgyerekek.
Az ünnepi beszédeket követően a Nagypáli Napraforgó Néptánccsoport gyermekei léptek színpadra, majd a Speed Kötélugró Klub tagjai nyűgözték le a közönséget. Délután Mutyi bohóc szórakoztatta a gyerekeket, akik megtekinthették Bob és Bobek meséjét is. A KISZÖV Senior Táncegyüttes bemutatója valamint a Brass ont he Road koncertje inkább a felnőttek figyelmét kötötte le az esti májusfa-kitáncolásig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraTestvérvárosi küldöttségeket fogadtak Zalaegerszegen