Archivum
Költözik a szívsebészet és a kardiológia is
Két hét múlva a szívsebészet, a kardiológia és a kardiológiai szakrendelések végleges helyükre költözhetnek a zalaegerszegi megyei kórház új épületébe. A négyemeletes szárnyban az utolsó simításokat végzik a kivitelezők, lassan minden berendezés, bútorzat a helyére kerül.
Befejezéséhez közeledik az építkezés,
most az eszközbeszerzésre koncentrálnak
.
Vigh László országgyűlési képviselő pénteken bejárásra invitálta a sajtó munkatársait. Mint mondta, utoljára látogatható meg az épület, mert amikor beindul a nagyüzem, erre nem lesz lehetőség. Kitért arra, hogy Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere kérésére tájékozódik a költözés előtti állapotokról, melyről a keddi parlamenti ülésen számol be. Úgy vélekedett, az építkezés megfelelő ütemben halad, így a szemészet után a szívsebészetet, a kardiológiát és a kardiológiai szakrendeléseket is beköltöztethetik végleges helyükre. Mint mondta, "megoldásra váró nagy gond" az eszközbeszerzés, hogy az, amennyire lehetséges, a kívánalmak szerint valósulhasson meg. Ehhez a miniszter segítségét ígérte. Beszélt arról, hogy az orvosok igénye alapján készítenek egy listát, mert azt szeretnék, hogy ne csak az épület, de a beszerzendő eszközök és felszerelések is megfeleljenek a 21. századi egészségügyi ellátás követelményének.
Kórterem a kardiológián
.
Dr. Halász Gabriella, a zalaegerszegi megyei kórház főigazgatója hozzátette, a pályázatban egymilliárd forint jut új eszközök és mozgatható bútorok vásárlására. Ezen felül remélnek még 510 millió forintot a közeljövőben egy 2013-ban benyújtott pályázatból. A támogatásból más osztályok műszerfejlesztése is megvalósulhat.
Az új épület földszintjén a kardiológiai rendelők kapnak helyet, felette a szívsebészetet rendezik be, a második emeleten a kardiológiai osztályt, a harmadik emeleten a pulmonológiát, míg a negyediken az onkológiát helyezik el. Ideiglenesen kapott helyet a harmadik emeleten a szemészet, ami a korábbi szívsebészet helyére kerül, annak felújítását követően. Az új épület U alakban csatlakozik a zöld épülethez, így az osztályok oda is átérnek, például a kardiológiai osztály rehabilitációs részlege. A négy osztályon összesen 212 ágyat helyeznek el, ebből 78 ágy jut a kardiológiai és szívsebészeti centrumnak.
Az új épület földszintjén
.
Havlik Károly főmérnök kérdésre válaszolva elmondta, a beruházás révén 10 ezer négyzetméteres új épületet hoztak létre, a felújítással érintett terület nagysága pedig 4800 négyzetméter.
Vigh László országgyűlési képviselő hangsúlyozta, mindent meg fognak tenni azért, hogy a térségben egyedülálló egészségügyi intézményként létesülő zalaegerszegi szívcentrum megkaphassa a kívánt eszközöket. Bízik abban, hogy néhány héten belül döntés születhet az ehhez szükséges források biztosításáról.
A bruttó 5,4 milliárd forintos beruházás őszre fejeződik be, addigra várhatóan az új eszközök is megérkeznek.
Koronáriaőrző a szívsebészeten
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen