Archivum
Napfogyatkozás Teskándról figyelve
A Vega Csillagászati Egyesület átmenetileg a teskándi iskola udvarára települt távcsöveivel, hogy az érdeklődők biztonságosan, de jól láthatóan megfigyelhessék a március 20-i részleges napfogyatkozást.
A rendezvény szervezője Bánfalvi Péter iskolaigazgató, a nevezett egyesület elnökségi tagja volt. Elmondta, minden évben történik napfogyatkozás, mely a föld bizonyos pontjairól részlegesen vagy teljesen észlelhető. Magyarországról 1999. augusztusában láthattunk teljes napfogyatkozást, legközelebbire pedig 2083-ig kell várni. A mostanihoz hasonló részleges takarásra 2027-ben és 2030-ban lesz majd példa hazánk területén.
A csillagászati megfigyelésre nagy volt az érdeklődés. A rendkívüli tanítási napon nemcsak a saját diákok tekintettek az égre, beosztás szerint, hanem még Keszthelyről is érkeztek tanulók.
Bánfalvi Pétert arról kérdeztük, egy gyakorlott csillagász számára mennyire extrém egy ilyen jelenség?
- Nekem minden alkalom nagy élmény, amikor gyerekek, felnőttek, idősek rácsodálkoznak valamilyen égi jelenségre. Ez számomra is tartogat valamilyen új élményt. Öröm, amikor egy – egy távcsöves megfigyelés után, hetekig visszaköszönnek az események a gyerekrajzokon. Ami viszont meglepett, nem gondoltam volna, hogy egy 60 százalékos napfogyatkozás ilyen mértékű hőmérséklet csökkenést okoz, mint amit most tapasztaltunk. A korábbi teljes napfogyatkozáskor ez azért nem volt ennyire feltűnő, mert az augusztusi hőségbe belefért egy kis enyhülés.
A napfogyatkozás egyébként Feröer (Atlanti-óceán) és Spitzbergák (Jeges-tenger) vidékéről figyelve volt teljes.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész