2024.04.20., szombat - TivadarZalaegerszeg időjárása

Archivum

Posztumusz díszpolgár: Szalay Annamária

2013. szeptember 07. szombat, 17:22
Címkék:

"A megyenap mindig jó alkalom arra, hogy számot adjunk merre haladunk, megerősítsük hitünket történelmünkre, hagyományainkra alapozva. Nem véletlen, hogy ezen a napon adjuk át kitüntetéseinket, és köszöntjük azokat a zalaiakat, akik szaktudásukkal, munkájukkal, emberi tartásukkal és példamutató tevékenységükkel hozzájárultak megyénk jó híréhez" – fogalmazott köszöntőjében Manninger Jenő a zalavári történelmi emlékparkban tartott ünnepi közgyűlésen, szeptember 7-én.

megyenap1

Zala megye napja  – ünnepi közgyűléssel és szórakoztató programokkal – Zalaváron

A Zala Megyei Közgyűlés Posztumusz a megye díszpolgári címével tüntette ki Szalay Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács áprilisban elhunyt, zalaegerszegi születésű elnökét. A megyegyűlés elnöke méltatásában azt mondta: Szalay Annamária nélkül "céljaink megvalósítása sokkal nehezebb lesz". Országgyűlési képviselőként, zalaegerszegi önkormányzati képviselőként és a Zala Megyei Közgyűlés tagjaként kiemelkedő szerepet töltött be a város és a megye gyarapodásában, közreműködésével számos fejlesztési elképzelés valósulhatott meg. "Közéleti szerepvállalásaiban mindig alapvető feladatának tekintette a zalai, zalaegerszegi ügyek képviseletét, tevékenységei révén Zala megye egyik meghatározó, mértékadó és mértéktartó állami vezetőjévé vált". Hivatása volt az élete, "sorsa igazi útját járva képes volt feláldozni erejét és egészségét."

megyenap4

Manninger Jenő ünnepi beszédében kitért arra is, hogy most a legfontosabb feladatuk a megyei fejlesztési terv elkészítése a 2014–2020-as uniós ciklusra. Ennek kapcsán idézett egy tanulmányból, mely az elérendő célok megvalósulásával kedvező képet fest Zala megye jövőjéről. A tanulmányban többek között ez áll: A megye versenyképes gazdasága, vonzó természeti környezete, fejlett városi és rekreációs szolgáltatásai mellett a piacképes tudást biztosító műszaki, gazdaságtudományi és agrárképzések is elősegítik a fiatal népesség megtartását, a jól képzett fiatal korosztályok népességszámának növekedését. Az együttműködés a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ ipari pólusába is bekapcsolja Zala nagyvárosait és térségeit. A megye biztonságos önellátásra képes élelmiszerből és ivóvízből, lakossági és közösségi energiaigényének nagy részét megújuló – nap-, geotermikus és bio – energiából fedezi, amit a vállalkozások is egyre nagyobb arányban hasznosítanak. A megye óvja és fenntartja szép és egészséges természeti környezetét, táji és épített értékeit és kulturális hagyományait.

Az elnök hangsúlyozta, bíznak abban, hogy ezen célok elérése következtében a megye egyre több térsége válik vonzóvá, megtartva fiataljait. Mint mondta, sikerült elérni, hogy a következő uniós időszakban is legyen területi program, vagyis a megyék, a megyei jogú városok helyben maguk alakíthatják ki fejlesztési elképzeléseiket, ami a megyei önkormányzatok és a kormányzat álláspontja szerint döntő szerepet játszanak majd a kisebb városok és falvak fejlődésében. Az elmúlt évben végzett munkájuk során minden járás területét érintően beruházási projektek előzetes megvalósíthatósági tanulmányait készítették el.

megyenap2

"Magyarország jobban teljesít" – idézte a kormányzati szlogent, megjegyezve, hogy ezt statisztikai adatok támasztják alá. "Csökken az infláció, elindult a gazdasági növekedés, szerényen, de már emelkedik a reálbér. Elégedettségre természetesen nincs még ok, de ameddig Európa több országa csőd szélén áll, nálunk a munkára és a családra építő politika eredményei, köszönhetően az egész ország munkájának, már látszanak."

"Elégedettségre még nem lehet ok, mert Zalában a jövedelmi és népegészségügyi mutatók nemcsak az európai, de a magyar átlag alatt is vannak egyelőre."

Ezen kívánnak változtatni a megyei fejlesztési tervben megfogalmazott elképzelésekkel. Manninger Jenő kérdésre válaszolva példaként megemlítette, hogy Lentiben sport-, gyógy- és rehabilitációs projektek megvalósításában gondolkodnak, Keszthely és Sármellék térségében ipari terület és szolgáltatóövezet fejlesztése a cél, Zalaszentgrót és Letenye térségében pedig komplex foglalkoztatási tervet kívánnak kidolgozni.

megyenap3

Az ünnepi közgyűlés a díjak átadásával zárult.

"Zala megye és Zalaegerszeg fejlődéséért, a kitartó, magas színvonalú, áldozatos munkájának elismeréséül" megítélt Posztumusz Zala Megye Díszpolgára címet az NMHH és a Médiatanács néhai elnökének testvére, Szalay János vette át. A család jelezte: a kitüntetéssel járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlják fel, a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola, illetve egy "az elnökasszony munkásságához kötődő, alapítás előtt álló alapítvány" javára.

A kitüntettek nevében dr. Mándó Zsuzsanna mondott köszönetet: "Ezek a díjak nemcsak egy személynek, hanem az intézményeknek, az együttdolgozó munkatársaknak, és a háttérben álló családtagoknak is szólnak."

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK