2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Archivum

Előkerült Tüttőssy képmása

2016. április 21. csütörtök, 17:07
Címkék:

Értékes várostörténeti dokumentumok birtokába jutott a levéltár a sajtó és a lakosság közreműködésének köszönhetően. Mint arról a közelmúltban beszámoltunk, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára egy készülő képeskönyvhöz keres korabeli dokumentumokat, fotókat. A várostörténeti album jövőre jelenik meg, Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából.

esp zh 0254

Három polgármester portréját még keresi a levéltár

A kötet szerkesztői (dr. Gyimesi Endre történész és Seres Péter fotóriporter), illetve Molnár András, a levéltár igazgatója egy hónappal ezelőtt kérték a lakosság segítségét ahhoz, hogy minél több korabeli dokumentum a birtokukba juthasson; és így a kötetbe kerülhessen. Olyan anyagokat is vártak – s várnak még a következő hónapokban – melyek eddig elkerülték a szakemberek figyelmét, de néhány konkrét, ám ismeretlen helyen lévő dokumentum előkerülésében is bíztak.

A lakossági felhívás nem volt hiábavaló – mondta lapunknak dr. Gyimesi Endre. Külön öröm, hogy a városból elszármazottakat is megérintette a lokálpatriotizmus szele, és a Facebook-os megosztások hatására sokan felvették az intézménnyel a kapcsolatot. Így került elő többek között a Tüttőssy László városbíróról (nevét belvárosi utca viseli) készült eredeti festmény, melynek létezéséről már régóta tudtak a szakemberek, ám ez idáig nem akadtak a nyomára.

- A kontaktszemélyt Budapesten találtuk meg, neki volt egy felvétele a képről. Az idős, 87 éves úr vezetett el aztán minket unokaöccséhez, a Tahitótfalun élő Nyilassy Ferenchez, akinél megtaláltuk az eredeti festményt – idézte fel az eseményeket a történész, aki Seres Péterrel el is utazott a Pest megyei településre.

A kép tulajdonosa nagyon készséges volt, nemcsak felvételek készülhettek a festményről, hanem abba is belegyezett, hogy szükség esetén kölcsön is adja a relikviát.

esp zeg 0281

Folyamatban van egy másik fontos várostörténeti emlék felkutatása is. A történészek keresik annak 1830-as évekből származó metszetnek az eredetijét, mely a város látképét ábrázolja. Gyimesi Endre ezzel kapcsolatban elmondta: forró nyomon vannak. Két érintett család néhány tagjával már fel is vették a kapcsolatot. Ők ígéretet tettek, hogy mozgósítják a teljes rokonságot a metszet megtalálása érdekében, így a levéltár bízik abban, hogy sikerül a látkép eredetijét meglelni.

A készülő kötet szerkesztője elárulta: a felhívás hatására nagyon sokan keresték fel az utóbbi hetekben a levéltárat. Rengeteg húszas, harmincas és ötvenes évekből származó fotográfiát és egyéb dokumentumokat kaptak, amit ezúton is köszönnek.

A történészek ugyanakkor továbbra is kérik a zalaegerszegiek, vagy az innen elszármazottak segítségét, ugyanis három, a 20. század első felében tevékenykedő polgármesterről nincs még portré. Várhidy Lajos 1900-1907, Korbay Károly 1908-1915 és Tamásy István 1936-1945 között vezette a várost. Közülük Tamásy leszármazottaival vették fel a kapcsolatot, remélik, sikerrel járnak. Bíznak abban is, hogy a lakosság közreműködésével a másik két polgármesterrel kapcsolatban is érkezik új információ, vagy előkerül egy-egy kép róluk valamelyik fiók-, vagy padláson heverő láda mélyéről.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)