2025.07.31., csütörtök - OszkárZalaegerszeg időjárása

Archivum

Szépítik Zalakaros új templomát

2010. május 11. kedd, 12:07
Címkék:

Amikor 2004-ben felszentelték Zalakaroson az ország első, az Isteni Irgalmasságról elnevezett templomát, a Zalakaros Új Templomáért Közhasznú Közalapítvány nem kevesebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy berendezze, csinosítsa és felszerelje az Isten házát.
 

A közhasznú alapítvány közreműködésével, a hívek adományaival és az önkormányzat támogatásával azóta orgonával, padokkal, új, modern oltárképpel, a Keresztút jeleneteit ábrázoló faragásokkal, oltárral bővült a templom. Sikerült rendbe tenni a templom környezetét is, az önkormányzat segítségével megtörtént a virágosítás, padok és világító berendezések kihelyezése. Az alapítvány mégsem érzi úgy, hogy elvégezte feladatát.

 

karos-templom.jpg

 

A hívekkel egyetértve a közeljövőben keresztelő kutat szeretnének készíttetni, s még ebben az évben szeretnék elkezdeni a templomtól északra lévő járda melletti keresztút, stációk építését. A stációk képei már az alapítvány rendelkezésére állnak, a fülkék kialakításához várják az adományozók segítségét. Szintén ez évben – egy adománynak köszönhetően – sor kerülhet a templom előtt egy korpusszal megjelenített nagykereszt felállítására is.

A közelmúltban ugyancsak adomány segítségével elkészülhetett a Faustina mellékoltár (Faustinának sugallta Isten az isteni irgalmasság gondolatait, Faustina az engedelmesség mintaképévé is vált ez által), az oltárt az alapítvány most egy Faustina-képpel szeretné teljessé tenni. Bár álomnak tűnik egyelőre, de nem mondanak le arról sem, hogy egyszer igazi orgonát szerezzenek be a templomba.

Az Isteni Irgalmasság temploma az elmúlt időszakban zarándokhellyé is vált, sőt kulturális bemutatók színteréül is szolgál. E hónap folyamán elkezdődnek a Kollonay Zoltán nevével fémjelzett orgonakoncertek, és több ízben is a közönség elé lépett és lép a város Női Kara is templomi koncertjeivel. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)