Archivum
A kapitány elégedett
Az elmúlt évek legjobb eredményét produkálta a ZTE NKK női kosárlabdacsapata az élvonalban. A hölgyek a Magyar Kupa 4-es döntőjében a három nagyon erős csapat (Pécs, Sopron, Szeged) mögött negyedikek lettek. A bajnokságban szintén jól teljesítettek, mivel 5.-nél hátrább már nem végezhetnek.
A csapategység hozta meg a sikert
– Elégedettek lehetünk a szereplésünkkel – vélekedett Szélesy Judit, a ZTE NKK csapatkapitánya. – A bajnokság előtt az 5–8. hely megszerzését tűzte elénk a vezetés. Bevallom, titkon a 6. helyre vártam magunkat. Úgy éreztem, hogy a BSE megelőz bennünket, a fővárosiak végeznek az 5. helyen.
Szerencsére, a fővárosiakat nagy küzdelemben mindkétszer legyőztük, így sikerült megelőznünk őket. Az ellenlábasainknál mi jóval egyenletesebb idényt produkáltunk. Nem voltak nagy hullámvölgyek a játékunkban. A kupaszereplésről annyit, hogy a 4-es döntőbe jutáshoz kellett egy kis szerencse a sorsolásnál, de Fortuna hozzátartozik a sporthoz.
– Mely tényezők hozták meg a sikert, hogy talán erőn felül is sikerült teljesíteniük?
– Elsőként a csapategységet említeném. Igaz, jött Bukovszki személyében egy jó irányító, és Crasnoscioc pedig a center poszton alkotott maradandót. Úgy látom, hogy keretünk az elmúlt évekhez képest gyengébb volt, de nagyon egységes volt a társaság, ez volt a sikerünk első tényezője. Javult a védekezésünk, és a koncentrálás terén is fejlődtünk. A fontos mérkőzések hajráját is jól bírtuk.
– Már régóta Egerszegen játszik. Dolgozott Bencze Tamás, Gáll Tamás irányításával is. Mennyiben volt különböző a két szakvezető munkája?
– Mindketten ugyanannak az iskolának a képviselői. Szigorú védekezésből gyorsan támadni. Gáll Tamásnál talán annyi pluszt kaptunk, hogy kicsit csibészesebbé tette a csapat védekezését. Természetesen hozzájárult a csapategység kialakításához is.
– Több éve Zalaegerszegen játszik. Eldőlt, hogy jövőre is lesz női kosárlabda a zalai megyeszékhelyen. A következő idényben is láthatjuk a ZTE színeiben?
– Jól érzem magam a ZTE-nél. A bajnokság befejezése után ülnek le velünk tárgyalni a vezetők. Meghallgatom az ajánlatukat és döntök?
– Netán megkeresték más csapattól?
– A menedzserem szerint más csapat is érdeklődik utánam. Szeretnék maradni, de majd meglátjuk...
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata