2025.08.04., hétfő - Domonkos, DominikaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Elindult a TIT-projekt

2009. december 01. kedd, 16:45
Címkék:

Mint arról korábban már beszámoltunk, a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében kiírt pályázaton sikerrel szerepelt, a „Zala új gyöngyei – műveltség és tudás” címmel beadott pályázatuk nyomán az elkövetkezendő két évben közel 70 millió forint lehívására nyílik lehetőség. A napokban sor került a projekt nyitórendezvényére, ahol az előadók között szerepelt Piróth Eszter, a TIT Szövetségi Iroda igazgatója is.

 

„Zala új gyöngyei – műveltség és tudás”

Az első olyan pályázat ez, amely az oktatás kiegészítő tevékenységeit végző kulturális intézmények, civil szervezetek támogatására irányul – mondta lapunknak Piróth Eszter. – Az életen át tartó tanulás Európában és a világ egyéb területein – a magyarországi gyakorlattól eltérően – nem pusztán a munkanélküliek szakképzését jelenti, a meglévő képzési elemek csatlakoznak az iskolai képzéshez. Szó van itt többek között tehetséggondozásról, kulturális szakemberek képzéséről, informatikai és nyelvi oktatásról.

A pályázat kiírásakor arról döntött a TIT, hogy a kulturális menedzserképzés területén országos lefedettségre törekszik. Így a pályázatban részt vevő nyolc szervezet mindegyikének „törzsanyaga” volt a kulturális szakemberképzés, a másik komponens, a tehetséggondozás részleteit pedig minden egyesület a már meglévő profiljának megfelelően helyi szinten jelölte meg.
A pályázati program nem légből kapott – hangsúlyozta az igazgató –, a már meglévő TIT képzési elemek és tevékenységek kiszélesítése a cél.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)