Archivum
"Virágos” rajzpályázat
A munkálatokat elsősorban az időjárás határozza meg a Városgazdálkodási Kft.-nél. A szokásosnál is rosszabb idő volt az év elején, és most április közepén is hűvös az időjárás.
A városgazdálkodási kft. tavaszi munkáiról
– Sőt, nem olyan régen még a hóval, illetve a síkosságmentesítéssel kellett küzdenünk. Ettől függetlenül a városban a zúzalék összegyűjtésével napokon belül végzünk. Eközben a tavaszi munkálatok is jelentős mértékben elkezdődtek – fogalmazott Nagy András, a VG Kft. ügyvezető igazgatója.

– Közel ötven utcában az utcasor-fák metszése megtörtént, és a tél okozta sebek kijavítása is folyamatos. Kijavításra kerülnek a megsüllyedt útfelületek, a hó fedte szemetes területeket megtisztítottuk, és az ősszel elmaradt lombösszeszedéssel is végeztünk a landorhegyi és a Hegyalja úti lakótelepek környékén.
A tavaszi munkák megkezdésének legfontosabb feladata az első fűnyírás – folytatja Nagy András. – A belvárosban másfél millió négyzetméter zöldfelület megnyírása vár ránk, itt a gépi technológia elsődlegesen a meghatározó. Így a legnagyobb teljesítményt az első fűnyírás alkalmával kell bevetnünk. Három, három és fél hét alatt tudjuk a város teljes zöldterületén első alkalommal a füvet megnyírni.
Mint mondta, április elején a virágágyak takarítása, helyreállítása, valamint a belváros utcáiban a fűnyírás már megtörtént, április 16-tól a munkálatok folytatódnak a város többi területén.
Elkezdődnek a lakossági köztisztasági akciók, a lakóközösségek közreműködésére számítanak idén is, és a cég folyamatosan segíti is őket. Hamarosan – május elsejétől – a Városgazdálkodási Kft.-vel kapcsolatos hírek saját honlapjukon (www.vgkft.hu) is elérhetők lesznek.
– Intenzív munkát jelent számunkra a város napi felkészülés, illetve az előkészületek. A rendezvény ideje alatt a „motoros boszorkánnyal” tisztítjuk a helyszínek környékét, vigyázunk a tisztaságra és természetesen az idei évben is készülünk meglepetéssel – teszi hozzá az ügyvezető.
A Városgazdálkodási Kft. meghirdette a „Rajzolj új világot, ültess több virágot” pályázatot, melyre az általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok alkotásait várja, május 4-i beérkezési határidővel. Célja, a Virágos Zalaegerszegért pályázat népszerűsítése, és a pályázati felhívás plakáthátterének megtervezése.
Szeretnék jobban bevonni e projektbe a diákokat. Fontos, hogy iskolánként, de tanulóként is lehet pályázni, díjazzák ez utóbbiakat is. A plakát legyen színesben, fekete-fehérben, valamint kis és nagy méretben is jól megjeleníthető. Személyenként legfeljebb két tervvel lehet nevezni, a pályaműveknek címet kell adni. A képeket zöld környezetben, a város napján kiállítják, és közönségszavazatokra is számítanak.
Nagy András hozzátette: az elkészült pályamunkákat a későbbiekben olyan anyagként szeretnék feldolgozni, amely zalaegerszegi kiadványokban is szerepelne.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Zöld-Zalapart projekt tájékoztató top 10