Archivum
Asbóth Napok Keszthelyen
A Zala Megyei Közgyűlés által fenntartott, 17 szakma oktatásában élen járó Keszthelyi Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium a névadója tiszteletére idén is megrendezte az Asbóth hetet – adta hírül Szemes Péter, az intézmény igazgatója, aki elmondta: idén a fenntartó által életre hívott Asbóth Emlékév programsorába illesztették az eseményekben kiemelkedően gazdag hagyományőrző hetet.
Írásbeli és szóbeli fordulóból is állt az „Édes anyanyelvünk” címmel rendezett versengés. Az intézmény folyosóján képzőművészeti kiállítás nyílt a tanulók szakköri keretben, illetve otthon készített képzőművészeti munkáiból. Az iskolai tv-hálózaton mindenki nyomon követhette Boda Gergely pedagógus érdekfeszítő fizikai kísérleteit, illetve Szekérné Barna Adrienn tanárnő előadását a környezettudatos magatartás fontosságáról.
A megye középiskoláiból tíznél több csapat vett részt a suli műfüves pályáján megrendezett kispályás labdarúgó mérkőzéseken. Keszthely irodalomszerető középiskolásai vers- és prózamondó versenyen, a kistérség általános iskolásai pedig informatikai vetélkedőn vehettek részt. Lapunk megjelenésével egy időben zajlanak az idegen nyelvi versengések.
A Balaton Színházban táncos, zenés, színjátszó produkciókkal mutatkoznak be az iskola tehetséges, javarészt a Helikoni Ünnepségekre is készülő diákjai. Fellép az Asbóth legjobb versmondója és ugrókötél bajnoka is. Itt levetítenek egy fiataloknak készült, róluk szóló német filmalkotást is. A 48-as forradalom évfordulója alkalmából rendezett ünnepség keretében adják át a szakmai tanulmányi versenyeken sikert elérő alsóbb évfolyamos tanulók díjait, valamint többféle oklevelet, jutalmat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok -
rovatunk hírei
Akadálymentes rendőrségi ügyfélszolgálatokEsélyegyenlőségi fesztivál Vendégcsalogató hagyományteremtésA tanulás a fiatalság zálogaBiztonságtechnikaStrandolj és szórakozz Gébárton!A reiki test és lélek segítőjeGórcső alatt az egészségturizmusElektromos készülékeink villámvédelmeSzámítástechnika a felhőben top 10
Tizennégy százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata