Archivum
Maradandó értékeket hoztak létre
Fennállásának 25 éves jubileumát ünnepelte a Zalai Falvakért Egyesület Zalabéren. Az egész napos rendezvény a kisfalvak, a helyi civil közösségek vezetőinek, tagjainak, családjainak, barátainak együttlétére teremtett alkalmat, melyen díjakat is átadtak.
25 éves a Zalai Falvakért Egyesület
Guitprechtné Molnár Erzsébet, a Zalai Falvakért Egyesület elnöke vetített képes előadásban foglalta össze az elmúlt 25 év jelentős eseményeit. Az egyesület 1990-ben 33 taggal alakult meg, jelenleg 288 tagú, melynek köszönhetően a megye egyik, ha nem a legnagyobb civil szervezetének számít. Az egyesület példanélküli a tekintetben is, hogy minden szektort képvisel, mivel 147 települési önkormányzatot, 21 civil szervezetet, 130 magánszemélyt és 80 falugondnokot tudhat tagjai sorában, az utóbbiak külön tagozatot is alkotnak. Az egyesület a vidékfejlesztés, a vidéken élő lakosság életfeltételeinek javítását, a táj, a természet értékeinek megőrzését tűzte ki alapcéljául megalapításakor, mely irány mellett dolgoznak ma is.
Szeder-Kummer Mária, az egyesület titkára köszöntőjében úgy fogalmazott, az eltelt 25 év nem úgy szállt el, hogy emberek jöttek-mentek, programok valósultak meg, hanem sikerült maradandó értékeket létrehozni Zala megyében. Az egyesület működése ugyanakkor számokban is fontos, hiszen az eltelt időszak alatt 120-130 projektet valósítottak meg, segítve a falvakban élők esélyegyenlőségét mindenekelőtt a falugondnoki hálózat kialakításával, és többek között munkapiaci szolgáltatások nyújtásával, a közösségfejlesztésre, a civil közösségek erősítésére irányuló kezdeményezéseikkel, az önkéntesség elterjesztésével.
Az ünnepségen a köszönet jeléül adták át a Zalai Falvakért-díjat, Németh János Kossuth-díjas keramikusművész plakettjét. Az elismerést ketten kapták. Sütheő Jánosné tanyagondok Zalalövő külterületein öt éve dolgozik, közel 150 lakó életét nap mint nap megkönnyítve. Dr. Szinku Mihály állatorvosnak a tudomány, a művészet, a közélet és a civil társadalom terén kifejtett tevékenységét ismerték el a díjjal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész